Szeretetcseppek – a Béres idén karácsonykor is segíti a rászorulókat
Idén karácsonykor is több tízezer nehéz helyzetben élő ember számára nyújt segítséget a Béres. December 11-én Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke 80 millió forintot meghaladó értékű Béres Csepp adományt adott át a legnagyobb országos karitatív és egyházi szervezetek képviselőinek. A készítményeket még az ünnepek előtt eljuttatják azokhoz, akiknek a legnagyobb szüksége van rájuk.
Egy csepp figyelmesség is erőt ad
„Advent idején különösen fontos, hogy odafordítsuk a szívünket a rászorulók felé, és meglássuk azokat, akiknek segítségre van szükségük” – mondta Béres Klára az ünnepségen. „Azok számára, akik nehéz helyzetben vannak, minden cseppnyi figyelmesség sokat jelent. A Béres Alapítvány évtizedek óta egészségvédő termékek adományozásával segíti a rászorulókat az ünnepek közeledtével is. Az országos karitatív szervezetek ebben nagyon fontos szövetségeseink, az ő munkájuk révén biztosak lehetünk benne, hogy adományunk oda jut el, ahol a legnagyobb szükség van rá.”
Az együttműködés ereje
Az idei adományozás sikeréhez olyan elismert partnerek járulnak hozzá, mint a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége, a Magyar Református Szeretetszolgálat, Görögkatolikus Metropólia, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet, akik nemcsak az adomány gyors és hatékony elosztását teszik lehetővé, hanem az adventi időszakban emberek ezreinek adnak reményt és a törődést. „A téli hónapokban különösen fontos az egészségünkre való odafigyelés. A rászorulók számára komoly kiadást jelent a minőségi készítmények beszerzésre, ezért nagy öröm számunkra, hogy a Béres Gyógyszergyár adományának köszönhetően rászoruló családok és idősek ezreit támogatjuk. Az adomány egy részét a Segélyszervezet Országos Segélyközpontján keresztül juttatjuk el a rászorulókhoz” – mondta Juhász Noémi, az Ökumenikus Segélyszervezet vállalati és közösségi kapcsolatok vezetője.
Forrás: Béres Gyógyszergyár Zrt.
- Milyen testmozgást végezzünk 65 éves kor felett?
- Nyugdíjelőleg, gyorsabb ügyintézés – új szabályok léptek életbe
- Ötheti plusz nyugdíj februárban: ennyit kapnak kézhez az idősek
- Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén!
- Hogyan segít a demenciatérkép? – Dr. Kázár Ágnes útmutatása
- Digitális jogosítvány és 15 év érvényesség – mit jelent ez az idősebb sofőröknek?
2025. december 22.
Kiváló ajándék a karácsonyi díszdobozos éremsor
2025. december 22.
Karácsonykor is figyeljünk az idősek speciális igényeire
2025. december 22.
Hosszú élet mítoszai: mit mond ma a tudomány?
2025. december 22.
Milyen sűrűn kell fürdeni 65 év felett?
2025. december 21.