874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően
Az új adatok szerint 874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően - mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a TV2 Mokka című műsorában.
Zsigó Róbert hozzátette, azért vezették be az árrésstopot, mert látszott, hogy „az árak nem emelkednek, hanem az árakat emelik„. Az elmúlt napok alatt bebizonyosodott az, hogy a kereskedelmi láncok valóban extraprofitot tettek az élelmiszerekre – jegyezte meg.
Elmondta,
az elmúlt 9 napban az átlagos árcsökkenés 17,7 százalék volt, van olyan élelmiszer, amely 60 százalékkal, 27 élelmiszer 50 százalékkal, több tíz áru 40 és 50 százalék közötti arányban lett olcsóbb.
A legnagyobb mértékben a tejtermékek ára csökkent, korábban a tejnél 68, tejfölnél 129, a joghurtál 70 százalék volt az árrés.
Az árrésstop-rendelet betartását a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság valamint a Gazdasági Versenyhivatal hetente körülbelül száz üzletben ellenőrzi. Azt is vizsgálják, hogy a kereskedők nem terhelik-e át más termékekre a profitot. Hetvenkét terméknek nőtt az ára, aminek egyenként megvizsgálják az okát, az is lehet, hogy egy korábban akciós termék lett drágább – fűzte hozzá.
Közölte, termékkategóriánként ötmillió forintos bírságot kaphatnak a kereskedők, végső esetben be is zárhatják az üzletet, ha nem tartják be ezt az embereknek, a családoknak fontos intézkedést.
„Nem fenyegetőzünk, nem akarunk háborút a kereskedelmi láncokkal, de minden egyes ügyet megvizsgálunk, és ahol jogszabálysértés történt, meg fogjuk büntetni a kereskedőt”
– fogalmazott.
Kitért arra, hogy az árréscsökkentés hatása az áprilisi inflációs adatokban látható majd először.
„Az árrésstopot május 31-ig vezettük be, meglátjuk a tapasztalatokat, hogyan kell tovább folytatni, nem szabad engedni, hogy az árak emelkedjenek” – mondta.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány a legnagyobb adócsökkentési programot hajtja végre a családokkal kapcsolatban.
A 25 év alatti fiatalok, a négy és több gyermekes édesanyák eddig is szja-mentesek voltak, a 30 év alatti édesanyák pedig 2023. január 1. óta, de csak az átlagbér erejéig. Most a 30 év alatti édesanyák a teljes jövedelmük után adómentesek lesznek, és a 2023. január 1. előtt született gyermekeket is figyelembe veszik a mentességnél.
- Ősi recept, modern érdeklődés – indiai csodafűszer
- D-vitamin: egy apró hiba, amivel rengeteget veszíthetsz
- Meglepő összefüggés: ízületi fájdalmat is okozhat egy rossz fog
- Idős utasok a fedélzeten: biztonsági kérdés lett az ülésrend
- Egyetlen szokás, ami látványosan csökkentheti az Alzheimer kockázatát
- Ezért eszel akkor is, amikor nem vagy éhes
2026. április 21.
Ezért eszel akkor is, amikor nem vagy éhes
2026. április 20.
Egyetlen szokás, ami látványosan csökkentheti az Alzheimer kockázatát
2026. április 19.
A rózsák tavaszi metszése: apró részletek, amiken minden múlik
2026. április 18.
D-vitamin: egy apró hiba, amivel rengeteget veszíthetsz
2026. április 17.
Meglepő összefüggés: ízületi fájdalmat is okozhat egy rossz fog
2026. április 16.