A 2025-ös év költségvetése garantálja a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetését
A 2025-ös év költségvetése garantálja a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetését, így azt jövő februárban minden érintett meg is kapja majd - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy a nyugdíjak és a nyugdíjasok védelme a kormány számára becsületbeli ügy.
Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt ezt nem így volt, akkor „a baloldal kisemmizte a nyugdíjasokat„.
Hozzátette: abban az időszakban 4 százalékkal esett vissza a nyugdíjak reálértéke, elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat is, és egekbe emelték a rezsiárakat.
Az elmúlt évek kormányzati munkája bizonyítja, hogy „mi betartottuk az idős honfitársainknak tett ígéretünket”
– jelentette ki Zsigó Róbert. Megőrizték a nyugdíjak vásárlóértékét, visszaadták a baloldal által elvett tizenharmadik havi nyugdíjat, és megvédték a rezsicsökkentést – idézte fel.
Az államtitkár azt mondta: ha a most folyó nemzeti konzultációban a tizenharmadik havi nyugdíj támogatást kap, azt állandósítják, beépítik a törvények közé.
A nyugdíjasok, ahogy eddig, ezután is számíthatnak ránk! – hangoztatta Zsigó Róbert.
- 50 felett felértékelődik, mi kerül a tányérra: ezekből jobb kevesebbet enni
- Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
- Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
- Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
- Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
- Egy apró elváltozás a szem körül fontos figyelmeztetés lehet a szív egészségére
2026. szeptember 22.
Ezt a 4 japán étkezési szokást érdemes lehet ellesni
2026. szeptember 22.
Erős hasizmok 60 felett: öt gyakorlat, ami a stabilitást is fejleszti
2026. szeptember 21.
Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja
2026. szeptember 21.
Egyre több családot érint a demencia, mégis későn születik meg a diagnózis
2026. szeptember 20.
Zavartság és nyugtalanság este: a naplemente-szindróma jelei
2026. szeptember 19.