A II. Magyar Rapszódiától a Reptérig
A Korda házaspárral ünnepelte 101. születésnapját a Magyar Rendőrség Zenekara. Az estre a Készenléti Rendőrség (KR) partnerszervezeteinek képviselői kaptak meghívást.
Évek óta hagyomány, hogy a KR koncerttel egybekötött esttel köszöni meg azon szervezetek, egyesületek, társhatóságok munkáját, akikkel közösen nap mint nap azon dolgoznak, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzetét szavatolják. Az egymás tevékenységének kiegészítése, támogatása teszi lehetővé, hogy a különleges, havaria eseményeket is gördülékenyen megoldják. A partneri találkozón, ami egyben a Magyar Rendőrség Zenekarának évindító koncertje is volt Liszt Ferenc, Carl Maria von Weber, Artie Shaw, de még Elton John, Demjén Ferenc és sok más zeneszerző mellett Presser Gábor és Sztevanovity Dusán szerzeményei is felcsendültek. A tavalyi nagyszabású centenáriumi ünnepséget követően idén is a Rendőrségi Igazgatási Központ Teve utcai székháza adott otthont az immár 101. születésnapját ünneplő együttes gálafellépésének. Az Auditórium február 21-én valódi koncerthelyszínné alakult át erősítőkkel, fénytechnikával.
Ahogy azt már megszokhattuk tőlük, ezen az estén is többfajta zenei stílust sorakoztattak fel. Míg a koncert első felében komolyzenei darabok csendültek fel, úgymint rapszódia, románc és klarinétconcerto, addig a második részben már a könnyedebb, populárisabb dallamok szórakoztatták a nagyérdeműt.
Az egyre fokozódó hangulatot a Korda házaspár megjelenése koronázta meg. A magyar tánczene legismertebb előadójaként számon tartott Korda György és felesége, Balázs Klári a zenekar felkérésére lépett együtt színpadra az egyenruhásokkal. Előadásukban a Derrick című egykori bűnügyi filmsorozatból ismert dallam, azaz Leslie Humphries szerzeménye Bradányi Iván szövegével csendült fel. A „Ha bűn, hogy várok Rád” refrénjét már együtt dúdolta a közönség. Míg az éljenzés Máté Péter Reptér című dala után következett be. Állva tapsolt a teljes publikum.
A több mint hatvanfős zenekar különböző formációkban tavaly közel 240 alkalom lépett színpadra. Idén is már rengeteg fellépés szerepel naptárjukban. Legközelebb február 28-án a Broadway Stars Companyval és a BRFK Kórusával közösen egy jótékonysági örömzenekoncerten lépnek színpadra az Erzsébetligeti Színházban, hogy a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogassák.
Március 26-án a Bach Mindenkinek Fesztivál keretében ismét a Tevei utcai Rendőrpalotában láthatja őket a nagyközönség, míg április 25-én Kecskeméten, a Hírös Agórában rendőrnapi koncertet adnak. Minden érdeklődőt szeretettel várnak fellépéseikre.
Forrás: police.hu
- Országos vizsgálat indul az időseket célzó megtévesztések miatt
- Ezek az ételek sokat tehetnek a csontok egészségéért
- Ezek az italok segíthetnek a folyadékpótlásban a forró nyári napokon
- Öt szobanövény, amely nyugodtabbá teheti az éjszakákat
- Ez a hét élelmiszer támogathatja a hosszú és egészséges életet
- Nem elég az agytorna: így tehetsz többet a demencia megelőzéséért
2026. augusztus 13.
Öt apró szokás, amellyel sokat tehetsz az agyi hanyatlás lassításáért
2026. augusztus 12.
A datolya nemcsak finom: a bélflórát is támogatja, ha jól fogyasztod
2026. augusztus 12.
103 éves koráig élt a férfi, akinek 94 éven át golyó volt a fejében
2026. augusztus 11.
Sokan használják az EESZT-t, de ezt kevesen tudják róla
2026. augusztus 11.