A Magyar Honvédség tiszteli és megbecsüli nyugállományú katonáit
„A honvédségnek szüksége van a társadalmi támogatásra, a nyugdíjasok tanácsaira, a tartalékos katonákra, és arra is, hogy az aktív állományt erősítsük. Remélem, hogy a programok és a bemutatott technikai eszközök megerősítik a hitüket abban, hogy érdemes a hazát szolgálni, érdemes a Magyar Honvédséget támogatni, hiszen így leszünk erősek” – fogalmazott a Marcaliban szolgált nyugállományú katonák találkozóján dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
A Honvéd Vezérkar főnöke köszöntőjében elmondta, a honvédség jövőjét a fiatalok jelentik, de múlt nélkül nem létezik jövő, ezért az aktív állomány feladata az is, hogy hidat képezzen a nyugállományúak és a fiatal katonák között.
„Azt gondolom, hogy jó szívvel emlékezhetnek a Magyar Honvédségre, és büszkék lehetnek arra a teljesítményre és fejlesztésre is, amit eddig elértünk. Nem a múlton merengünk az ilyen rendezvényeken, hanem a jövőt építjük. Nagyon fontos számunkra a tartalékos rendszer fejlesztése, és örömmel mondhatom, hogy Somogy vármegye élen jár a tartalékos katonák létszámát illetően” – tette hozzá dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
A honvedelem.hu-nak Böröndi vezérezredes elmondta: Marcaliban két bezárt laktanya jelzi, hogy a város egykor alakulatok otthona volt. Ezért is fontos, hogy az idősek találkozzanak a mai Magyar Honvédséggel és egymással, hiszen a találkozón az emlékeik felidézésén túl az aktív állománnyal a modern haderőről is beszélhetnek.
Az MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred toborzópontján az egykoron Marcaliban szolgáló katonák és családtagjaik megismerhették a mai Magyar Honvédség szolgálati formáit, valamint modern felszereléseit. A találkozó résztvevői megkoszorúzták a helyőrségi kopjafát, amit az 1951 és 2001 között Marcali helyőrségben állomásozott alakulatok és személyi állományuk emlékére állítottak a Honvéd Nyugállományúak Klubja és a Marcali Bajtársi Egyesület kezdeményezésére.
Forrás: honvedelem.hu
- Milyen testmozgást végezzünk 65 éves kor felett?
- Nyugdíjelőleg, gyorsabb ügyintézés – új szabályok léptek életbe
- Ötheti plusz nyugdíj februárban: ennyit kapnak kézhez az idősek
- Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén!
- Digitális jogosítvány és 15 év érvényesség – mit jelent ez az idősebb sofőröknek?
- Magányosan, az idősek otthonában aludt el örökre a legszebb mosolyú magyar színésznő
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.