Akadálymentesen is kitölthető a nemzeti konzultáció

Akadálymentesen is elérhető és kitölthető a nemzeti konzultáció - hívta fel a figyelmet a kormány Facebook-oldala vasárnap.
Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a feltöltött videóban kiemelte: a kormány nemzeti konzultációt indított az új gazdaságpolitikáról, amely lehetőséget terem arra, hogy az emberek véleménye alapján még jobb és hatékonyabb döntések szülessenek. Ez egy közös ügy, amelyben mindenki véleménye számít – hangsúlyozta.
Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke elmondta: a közel 100 ezer vak és gyengénlátó ember számára kiemelten fontos, hogy egyenlő eséllyel vegyenek részt a közéletben, hogy megválaszolhassák az országot érintő fontosabb kérdéseket. A szövetség erre figyelemmel azt kérte a kormánytól, hogy a nemzeti konzultációs kérdőív webes felületét akadálymentesen készítse el.
A szervezet elnöke a videóban megköszönte, hogy ez megvalósult.
Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár kiemelte: az önálló fogyatékosságügyi államtitkárság kifejezi a kormány elkötelezettségét a fogyatékossággal élő emberek iránt. Az önálló államtitkárság lehetővé teszi a fogyatékossággal kapcsolatos kérdések hatékonyabb kezelését. Emellett az akadálymentes nemzeti konzultáció már több mint 60 ezer siket és nagyothalló ember számára is elérhetővé vált – jelezte.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója közölte: a kormány a közéleti munkáját a párbeszédre alapozza, fontos stratégiai döntések előtt mindig megkérdezi a polgárok véleményét.
Megvalósítják a gyakorlatban a szolgáltató államot, amelynek célja, hogy megkönnyítse az emberek mindennapi életét. Ezt a célt szolgálja a nemzeti konzultáció akadálymentesítése is – hangsúlyozta.
„Magyarország meg tudja csinálni!” – hangoztatta a videóban Nyitrai Zsolt.
- Kiegészíti a nyugdíjas utalványokat több áruházlánc
- Ennyivel nő a nyugdíj novemberben
- Útifűmaghéj: 3 ok, amiért megéri rendszeresen fogyasztani
- Gyógynövénnyel megelőzhető a májbetegség, a rák és a cukorbetegség?
- Így juthat hozzá az élelmiszerutalványhoz, ha nem sikerült a kézbesítés
- A múlt ismerete erőt adhat!
2025. szeptember 13.
Ez a különbség a sima és a bio banán között
2025. szeptember 13.
Ez az egyszerű kérdés megvédhet a telefonos csalóktól
2025. szeptember 13.
Változás az orvosi beutalóknál
2025. szeptember 13.
Most kiderül, mit üzentek a diákok 1983-ban Örménykúton
2025. szeptember 12.
Nyugdíjas élelmiszer-utalvány
2025. szeptember 12.