Az orvosbéremelés következtében ma már jóval több a fiatal orvos
Az orvosbéremelés következtében ma már jóval több a fiatal, pályakezdő, 35 év alatti orvos Magyarországon, mint a 65 év fölöttiek, tehát a nyugdíjaskorú orvosok - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Rétvári Bence kedvező jövőképnek nevezte az orvosok korfájának fiatalodását, úgy fogalmazott, „ez azt mutatja, hogy egyre több fiatal van utánpótlásként az egészségügyben, és ezért van az egészségügynek jövője.”
A 2010 előtti évek arról szóltak, hány orvos megy külföldre, milyen sokan kérnek külföldi munkavállalási engedélyt, de amikor 2020 környékén több évre szóló, de az orvosbéreket is többszörösére emelő intézkedés elindult, akkor ez megváltozott, növekedni kezdett a fiatalok száma.
A 30 és 35 év közötti orvosok többen vannak, mint a 65 és 70 közöttiek. A legnépesebb korcsoport a 30 év alattiaké, 5261 orvossal
– mondta az államtitkár.
Rétvári Bence hangsúlyozta: 2010-hez képest a kormány idén 2500 milliárd forinttal költ többet az egészségügyre, ami „radikális emelkedés”. A fizetésekről szólva elmondta, 2010-ben egy pályakezdő orvos nagyjából 130 ezer forintot keresett, ma már csaknem 700 ezret, aki 30 éve volt a szakmában, annak 230 ezer forint körül volt az alapfizetése, idén pedig már 2 millió forint feletti ez az összeg.
Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is vendége volt, ahol arról beszélt, hogy sikerült kivezetni a hálapénzt, ami 70 évig egy kormánynak sem sikerült. Ez is része volt korábban annak, hogy miért mentek inkább külföldre gyógyítani az orvosok, mert ott a fizetésben kapták meg a jövedelmüket, nem hálapénzben – tette hozzá.
Magyarországon az orvosok fizetése az átlagkereset 4-5-szöröse, ami azt mutatja, hogy az orvosok anyagi megbecsültsége magasabb, mint Európa szinte bármelyik országában – hangsúlyozta az államtitkár. Példaként említette, hogy Németországban ez a szám 3,3-szerese, Franciaországban pedig 2,3-szerese az átlagbérnek.
Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy a béremelés mellett nagyon fontos tényező a munkakörülmények javítása is. Az egészségügyben megvalósult fejlesztésekről szólva ismertette: 91 kórházat és 100 mentőállomást újítottak fel részben vagy egészben, 50 rendelőt korszerűsítettek, több mint 20 új rendelőt építettek, valamint a világ csúcstechnológiáját képviselő egynapos sebészeti és robotsebészeti eszközök is vannak Magyarországon.
- Kábítószerrel kapcsoltak le egy 80 éves nyugdíjast
- 3,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak januártól, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
- Szinte ingyen tűzifa az erdőből? Lehetséges, de csak annak, aki tudja mit csinál
- Milliókkal több pénzt kaphat, ha így igényli a nyugdíjat
- Tíz érvédő étel, amelyet gyakrabban kellene enni
- Fahamu a kertben: ezt érdemes tudni, mielőtt kiszórjuk
2026. január 21.
Milliókkal több pénzt kaphat, ha így igényli a nyugdíjat
2026. január 21.
Az influenza és a nátha tüneteinek kezelése
2026. január 21.
Tíz érvédő étel, amelyet gyakrabban kellene enni
2026. január 20.
Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei
2026. január 20.
Tarol a vidéki otthonfelújítási program – még a nyugdíjasoknál is
2026. január 20.