Budapest, Várnegyed Nemzeti Emlékhely: idén is folytatódik a történelmi érmék kiadása

Az MNB idén is folytatja a Nemzeti Emlékhelyek bemutatását szolgáló érmék kiadását. Az idei évben a főváros egyik legjelentősebb történelmi részéről készült emlékérme jelent meg a gyűjtők nagy örömére.
A Budapest, Várnegyed Nemzeti Emlékhely az ország fővárosának legrégibb és műemlékekben leggazdagabb része, világörökségi helyszín. 1247-től – az idegen megszállások idejétől eltekintve – a mindenkori magyar állam igazgatási és politikai központja.
A 20. század közepéig az uralkodók, illetve az államfő palotája, a miniszterelnökség és néhány minisztérium épülete, valamint számos ország külképviselete is itt helyezkedett el. Napjainkban a magyar állam kulturális és reprezentációs központjának tekinthető, itt található többek között a Sándor-palota, a Miniszterelnökség, a Mátyás-templom, a Budavári Palotában működő Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria is. 2025-ben három jelentős építészeti évforduló kínál alkalmat a nemzeti emlékhelyeket bemutató,
2014 óta évente egy-egy elemmel bővülő színesfém emlékérme-sorozat Budapest Várnegyed Nemzeti Emlékhely tematikával történő folytatására: jövőre lesz 600 éve, hogy Zsigmond király özvegye, Cillei Borbála újjáépíttette a Budai Várat, 150 éve kezdődött a Várkert Bazár építése, és 120 éve indult a királyi palota mai arculatának kialakítása, Ybl Miklós és Hauszmann Alajos tervei alapján.
Előlap
Az emlékérme előoldalának központi motívuma aszimmetrikus, hármas körtagolású kompozícióban, a Budavári Nagyboldog- asszony-templom (Mátyás-templom) ólomüvegablakát és az azt körbefogó falfestmény részletét jeleníti meg. A Schulek Frigyes terve alapján készült „Isten báránya” ólomüvegablak a nemzeti emlékhely szakrális, kulturális jellegére utal. Az előlapon találhatóak a törvényes fizetőeszközök kötelező elemei: a „MAGYARORSZÁG” felirat, a „3000 FORINT” értékjelzés, a “2025” verési évszám és a „BP.” verdejel.
Hátlap
Az emlékérme hátoldalán a Budapest Várnegyed Nemzeti Emlékhely távlati képe jelenik meg délkeletről ábrázolva: az előtérben a Várkert Bazár, háttérben a Budavári Palota, a Sándor-palota és a Budavári Nagyboldogasszony-templom látható, melyet a „BUDAPEST VÁRNEGYED NEMZETI EMLÉKHELY” felirat övez. Az éremképet a sorozat elemeit összekötő közös elem: a nemzeti emlékhelyek emblémája teszi teljessé. Az emlékérmét tervező Veres Gábor szobrászművész mesterjegye is a hátoldalon szerepel.
- Az ország legolcsóbb gyógyfürdői az idei nyáron
- Nyugdíj: jelentős változás jön 2026-tól
- Ma lép életbe a gyógyszerekre vonatkozó önkéntes árkorlátozás
- A nyugdíjas pedagógusok a Néprajzi Múzeumban jártak
- Elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- Törvényi döntés! 60 év feletti nyugdíjasok az érintettek
2025. július 10.
Zaol-podcast Sragner Mártával
2025. július 10.
Levendulaszüretet tartottak a nyugdíjasok
2025. július 10.
Bajcsy-Zsilinszky Endrére emlékeztek
2025. július 9.
Hogyan hat a hőség a szívre?
2025. július 9.