Eric Clapton: 80 évesen körbeturnézza a világot
Bár nem ritkaság, hogy a nagy „öregek” (Rolling Stones és Mick Jagger), vagy akár Paul McCartney néha jóval 80 fölött koncertjeikkel körbejárják a világot, akár 2-3 fellépést vállalva egymás után, azért mindig kalapot kell emelnünk teljesítményük és persze tehetségük előtt. Napjainkban Eric Clapton európai és amerikai városokban lép fel óriási tömegek előtt.
A fiataloknak talán nem túl ismerős ez a név és ez a zene, a Beatles fedezte fel Angliában, még az is szóba került, hogy beveszik a zenekarba, de másképpen alakultak a dolgok.
A hosszú szöveget kevesen olvassák már, inkább a zenéire érdemes rákeresni, melyek mai füllel is élvezhetők, legyen az, rock, blues, vagy éppen fimon lírai dal.
Röviden a következőket kell tudni róla
Eric Patrick Clapton (1945 március 30.) a Brit Birodalom Rendje kitüntetés tulajdonosa, becenevén „Slowhand” („Lassúkezű”), Emmy- és többszörös Grammy-díjas gitáros, énekes, zeneszerző. A rock-korszak egyik leginkább megbecsült és legnagyobb hatású gitárosra.
Bár karrierje során többször váltott stílust, zenéje megőrizte a blues hagyományait. Pályája több szakaszában is újítónak tartották, ezek közül kiemelkedik a blues-rock és a hard-rock (Cream) terén nyújtott teljesítménye.
Bár fiatalabb korában rendszeresen heroint használt, aztán „csak” elég sokat ivott, később normális útra lépett, és bár sok tragédia érte (elvesztette akkor egyetlen 4 éves fiát, két kollégáját, és szerelmi csalódások is érték), végül mindig talpra állt. Talán a sok megpróbáltatás is hozzájárult ahhoz, hogy szívbe markoló lírai dalai minden rajongót levesznek a lábukról.
Legutóbb pedig – persze Nagy-Britannia után – Milánóban, Nizzában, Párizsban is közel kétórás koncerteket adott húszezres, rengeteg fiatalból álló közönsége előtt, és pár nap múlva az amerikai kontinensen folytatja a világot behálózó turnéját.
- A körmeid is öregszenek: ezt érdemes tudni az életkorral járó változásokról
- Tartós bőrviszketés kiütés nélkül? Ezeket a betegségeket is jelezheti
- A metabolikus egészség kulcsa: táplálkozás, mozgás és regeneráció
- A kefir rejtett előnyei: nemcsak az emésztést támogathatja
- Egészséges a kávé? A válasz attól is függ, hogyan főzöd le
- Nem csak az orrspray segíthet – Létezik tartós megoldás a szénanáthára
2026. szeptember 2.
Ezek a népszerű ételek növelhetik a stroke kockázatát
2026. szeptember 1.
Száraz, vékony, viszkető bőr időskorban: mikor érdemes orvoshoz fordulni?
2026. szeptember 1.
Parkinson-kór: egyszerű tanácsok a biztonságosabb mindennapokhoz
2026. augusztus 31.
Nem biztos, hogy az öregedés az oka: 7 tünet, amit érdemes kivizsgáltatni
2026. augusztus 31.