Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően
Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az indokolatlan, túlzó áremelésekkel és az áremelőkkel szemben továbbra is határozottan fellépünk – fogalmazott közzétett videóüzenetében Zsigó Róbert.
A Fidesz országgyűlési képviselője szerint korábban indokolatlanul nőttek az élelmiszerek és egyes szolgáltatások árai. Ezt nem szabad hagyni, mert emiatt nehéz helyzetbe kerültek a családok és az idősek – tette hozzá.
A politikus hangsúlyozta, hogy a márciusban 30 élelmiszerkategóriára bevezetett árréscsökkentés hatására 19,3 százalékkal lettek olcsóbbak az érintett termékek, és 270 olyan élelmiszer van, amelyért legalább 30 százalékkal kevesebbet kell fizetni a boltokban.
További jó hír, hogy egyre több termék ára csökken, így most 905 élelmiszerért kell kevesebbet fizetni – jegyezte meg.
Az ellenőrzések eddig 723 boltra terjedtek ki, és a munka folytatódik. Ennek során figyelnek arra, hogy a kereskedelmi láncok betartsák a szabályokat – mondta.
Az élelmiszerek után a szolgáltatások is sorra kerültek, így mostanra sikerült elérni, hogy a tv-, a telefon- és az internetdíjak se emelkedjenek a következő évben. A banki szolgáltatások árai ugyancsak visszaszorultak, a tárgyalások most a biztosítókkal folytatódnak a magyar emberek érdekében – ismertette Zsigó Róbert.
- Megtalálták mi segíti a melanómát az immunrendszer kijátszásában
- Egy egyszerű szokás, ami támogathatja az egészséges időskort
- A MIT új lézeres módszere 25-ször gyorsabban vizsgálja a vér-agy gát működését
- Megtalálták a szuperidősek agyának titkát
- Egy hétköznapi vitamin hiánya feltárja a rák gyenge pontját
- Fiatalosabb bőr nem csak krémekkel
2026. május 3.
Nem kell bonyolítani: napi fél óra séta is számít 55 felett
2026. május 2.
Fiatalosabb bőr nem csak krémekkel
2026. április 30.