Ennyivel nő a nyugdíj novemberben
Kijött a legfrissebb, az augusztusi inflációs adat: kiderült, hogy éves szinten átlagban ugyanannyi volt az infláció és az élelmiszerinfláció is, mint júliusban.
Ezzel együtt megjelent még egy, a nyugdíjasoknak nagyon fontos adat is. A januári-augusztusi adat azért fontos, mert ez alapján határozza meg a kormány, hogy mennyi lesz a novemberi nyugdíjkorrekció, vagyis a januárig visszamenőleges nyugdíjemelés.
A novemberi korrekciós emelés végleges százalékos mértékét a 2025. január-augusztus hónapokban mért tényadatok határozzák meg, az erről szóló KSH-gyorstájékoztató kedden jelent meg. Az első nyolc havi nyugdíjas infláció átlaga 4,75 százalék volt, míg az általános fogyasztói árindex idei nyolchavi átlaga ennél kicsivel alacsonyabb mértékű, 4,7 százalék volt – írja az Infostart.
Farkas András számításai szerint így a korrekciós emelés mértéke 1,5 százalék lehet, így a 3,2 százalékos januári emeléssel együtt az idén 4,7 százalékkal nőnének az időskori ellátások.
Ha az átlagnyugdíjjal számolunk, akkor novemberben 245.000 forintról kb. 248.700 forintra nő ez ellátás összege. A 3700 forintos emelés visszamenőleg is jár, vagyis januártól októberig minden hónapra, beleértve a 13. havi nyugdíjat is. Ezt egy összegben fizetik ki egyszeri pluszjuttatásként, ami a fenti számok alapján 40.400 forintot jelent.
- Stroke esetén minden perc számít, ezt jelenti az első „aranyóra”
- A pisztácia a vérnyomásra is hatással lehet, de van, akinek óvatosnak kell lennie
- A tudás nem korhoz kötött: új városokban is bemutatkozik a Szenior Egyetem
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- Nem mindegy, mikor ebédelünk: ezt érdemes tudni az étkezés időzítéséről
- Nem csak a levesbe jó: ezért kutatják a tárkony egészségre gyakorolt hatásait
2026. szeptember 16.
Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
2026. szeptember 16.
Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
2026. szeptember 15.
Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 15.
Tíz helyszínen lesznek ingyenes szűrővizsgálatok a hétvégén
2026. szeptember 14.
Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
2026. szeptember 14.