Érdemes erre a gyereknapi programra figyelni
Vasárnap a hűvösvölgyi végállomáson 10 és 17 óra között gyermeknapi családi programokkal várják a látogatókat.
A vonatok sűrített menetrend szerint, a szokottnál gyakrabban közlekednek, a vasútvonal alsó szakaszán betétjáratok is indulnak – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.
A közlemény szerint a rendezvényen lesz arcfestés, alkotóház, zsonglőrködés, bohóc, ugrálóvár, KRESZ-pálya, óriás társasjáték és egyenruhában fényképezkedés. A vasútrajongók hajtányozhatnak és kerékpárral hajtható terepasztal, valamint vonatszimulátor is várja őket – tették hozzá.
Fellép majd Rolando bűvész, a Face Team Akrobatikus Sportszínház és a Majorka Színház, de lesz Állatijó bemutató is. A buszrajongók kedvéért pedig egy Ikarus 263-as is vendégeskedik majd a fogadóparkban – sorolták.
Közölték azt is, hogy a Hűvösvölgy és Széchenyihegy megállók közötti személyvonatok egész nap 40-50 percenként indulnak, de a vonal alsó szakaszán betétjáratok is közlekednek, így Hűvösvölgy és Szépjuhászné megállók között sűrített menetrend szerint, 20-30 percenként járnak a vonatok.
A hagyományos, mindennapi forgalomban megszokott szerelvényeken kívül ritkábban látható járművek is forgalomba állnak – áll a közleményben.
- Meglepő kutatás: 90 év felett is képes alkalmazkodni az agy
- Tartós kánikula érkezik: harmadfokú hőségriasztást rendeltek el
- A hosszú és egészséges élet egyik legjobb receptje nem kerül semmibe
- Fagyasztott pizza és a szív egészsége: tényleg ennyire rossz választás?
- Nyári kánikula és rossz alvás? Néhány apróság sokat számíthat
- Nem kell órákig edzeni: már néhány perc mozgás is sokat számíthat
2026. június 30.
A szem előbb jelezheti az Alzheimer-kórt, mint a memória
2026. június 29.
A nyári forróságban ezek a legveszélyesebb hétköznapi hibák
2026. június 28.