Ezer forintért fürdőzhetnek a nyugdíjasok, nagy az érdeklődés

Megosztás:
Forrás: termalonline.hu

Mindössze ezer forintért fürdőzhetnek a nyugdíjasok egy szabolcsi élményfürdőben, ahol programok és szűrések is várják őket.

Jelképes árú fürdőbelépővel, változatos programokkal és egészségügyi szűrésekkel várja a nyugdíjasokat az Aquarius Élményfürdő.

A Nyugdíjas Egészségnap néven ismert rendezvénysorozat két évvel ezelőtt indult, és rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a vendégek körében.

A nyíregyházi fürdőben eddig négy alkalommal tartottak Nyugdíjas Egészségnapot, és mindegyik esemény komoly érdeklődést váltott ki. Idén is folytatódik a programsorozat: a következő rendezvényt március 25-én, jövő szerdán tartják az Aquarius Élményfürdőben.

A résztvevőket többféle program várja, lesz vízi gyógytorna, frissítő masszázs, valamint reumatológiai tanácsadás is. Emellett különböző egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehetnek az érdeklődők. Az esemény egyik legnagyobb vonzereje, hogy ezen a napon a nyugdíjas belépő ára mindössze 1000 forint, így az egészségnap nemcsak hasznos, hanem kedvező árú kikapcsolódási lehetőséget is kínál.

Azoknak is érdemes felkeresniük az Aquariust, akik elsősorban a gyógyvizes fürdőzés miatt érkeznének. A sóstói gyógyvíz ugyanis különleges összetételű nátrium-kloridos (konyhasós), hidrogén-karbonátos, jódos-brómos víz, amely gyulladáscsökkentő és immunerősítő hatásáról ismert.

A szakemberek különösen mozgásszervi problémák esetén ajánlják.

Fontos tudni, hogy az Aquarius Élményfürdő az év nagy részében egy állandó nyugdíjas kedvezményt is biztosít. Hétfőnként és csütörtökönként a belépőjegy ára 4100 forint, míg a nyíregyházi nyugdíjasok számára mindössze 2300 forint.

Forrás: termalonline.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük