Folytatódik a mosonmagyaróvári tanuszoda építése
Folytatódik a mosonmagyaróvári tanuszoda építése - jelentette be Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője.
A tárcavezető elmondta, hogy a tanuszoda építése régóta húzódik, „minden negatív körülmény hátráltatta„. A beruházás befejezését a kormány támogatja – tette hozzá.
Kiemelte: minden jogi és közbeszerzési folyamat lezárult, így minden akadály elhárult az építés befejezése előtt.
A tanuszodával a mosonmagyaróvári és környékbeli gyerekek a tanóra részeként tanulhatnak meg úszni, a nyugdíjasok pedig rekreációs kertek között használhatják majd.
Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára ismertette: 900 millió forintból 2026 márciusára készül el a tanuszoda, amelyben egy hatszor tízméteres tanmedencét és egy tizenötször huszonöt méteres úszómedencét alakítanak ki.
A cél, hogy gazdaságosan és hosszú távon üzemeltethető legyen a komplexum – emelte ki.
Emlékeztetett: az ÉKM célja, hogy ne hagyjanak „torzókat” az országban, ebbe a körbe tartozott a mosonmagyaróvári uszoda is. Új közbeszerzési eljárást írtak ki, és az építés folytatása februárban bontási munkálatokkal kezdődött.
- Kortizolkoktél: tényleg segít a folyadékpótlásban ez a népszerű nyári ital?
- 50 évesen kezdett jógázni, 102 évesen még mindig órákat tart
- 60 felett érdemes figyelni a kézírás változására – Fontos jel lehet
- A sértett is átverte a csalókat
- Vérnyomáscsökkentő élelmiszerek: ezek a mindennapi alapanyagok is sokat segíthetnek
- Ez lehet a hosszú élet egyik kevésbé ismert tényezője
2026. július 12.
Ezért lehet egészséges választás a quinoapogácsa
2026. július 10.
Ez lehet a hosszú élet egyik kevésbé ismert tényezője
2026. július 9.
Ritkább betegségek is állhatnak a demencia hátterében
2026. július 9.