HegyesKő Fesztre várják a vendégeket Demjénben
A határon túli kapcsolatok erősítése is célja a pénteken kezdődő háromnapos demjéni HegyesKő Fesztnek. A Heves vármegyei község a szlovákiai testvértelepülés, Deménd/Demandice küldöttségét látja vendégül.
A határon átnyúló kapcsolatok fejlesztésére hivatott Interreg+ szlovák-magyar uniós támogatási program keretében pénteken a Közösségi Háznál a vendégek képviseleteben Kürthy Attila polgármester, a házigazdák részéről Menyhárt László, Demjén első embere látja el kézjegyével a kapcsolatok szorosabbra fűzését jelképező együttműködési nyilatkozatot.
Lesz egyebek között faültetés, emlékkő avatás és kenyér-kalacs szegés is. A találkozó pénteki eseményeit este ugyanitt szabadtéri filmvetítés zárja.
Szombaton a civil szervezetek s önkormányzatok délelőtti uniós fórumát követően 13 órától a főzőfesztiválé és hagyományőrző színpadi produkcióké lesz a tér a Közösségi Háznál. Nem maradhat el a zenés gyermekszínház, a gólyalábasok műsora, a latin-karibi tánc show és az esti retró koncert sem.
Vasárnap, a délelőtti turisztikai tematikájú uniós fórumot követően, nyílt nap lesz a jelentkezők számára túravezetéssel a Via Ferrata Demjén pályára, illetve a Hagyományok Házában kézműves és játszóházi programra várják az érdeklődőket.
- 50 felett felértékelődik, mi kerül a tányérra: ezekből jobb kevesebbet enni
- Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
- Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
- Egy apró elváltozás a szem körül fontos figyelmeztetés lehet a szív egészségére
- Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
- Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 22.
Ezt a 4 japán étkezési szokást érdemes lehet ellesni
2026. szeptember 22.
Erős hasizmok 60 felett: öt gyakorlat, ami a stabilitást is fejleszti
2026. szeptember 21.
Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja
2026. szeptember 21.
Egyre több családot érint a demencia, mégis későn születik meg a diagnózis
2026. szeptember 20.
Zavartság és nyugtalanság este: a naplemente-szindróma jelei
2026. szeptember 19.