Húsz éve a méltó időskor szolgálatában – jubileum Ajkán
Fennállása huszadik évfordulóját ünnepelte az ajkai Méltó Élet Esélye Idősek Otthona. A 42 férőhelyes intézménybe 2005. július 1-jén költöztek be az első lakók. Ma az ellátottak átlagéletkora 90 év. A dolgozók közül öten az indulás óta az intézmény munkatársai.
A megjelenteket Mihályi Melinda intézményvezető – aki szintén a kezdetektől ott dolgozik – köszöntötte. Az ünnepségen részt vett a ma már nyugállományban lévő Kleinhans Terézia egykori intézményvezető.
Schwartz Béla polgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy az otthon ma is a megye egyik legkorszerűbbjének számít. A városban működik egy másik ilyen célú intézmény szintén 42 férőhellyel, de ez a 28 ezres lakosságszámhoz kevés. Tárgyalásokat folytatnak az evangélikus egyházzal, hogy az egykori Bercsényi-iskola épületéből 150-170 férőhelyes otthont alakítsanak ki. A polgármester kellemes időtöltést, jó egészséget kívánt a lakóknak.
A zalaegerszegi színház két művésze, Jurina Beáta és Szilinyi Arnold operettslágereket énekelt, Horváth Csaba lufibohóc mindenkit megajándékozott, majd a jelenlevőket megkínálták a születésnapi tortával.
Forrás: veol.hu
- Új stroke-terápia indult Magyarországon, a kecskeméti kórházban alkalmazták először
- Egy apró elváltozás a szem körül fontos figyelmeztetés lehet a szív egészségére
- Erős hasizmok 60 felett: öt gyakorlat, ami a stabilitást is fejleszti
- Ezt a 4 japán étkezési szokást érdemes lehet ellesni
- A tartós betegség a lelki egészségre is hatással lehet
- Nem tudja, mit mondjon a 112-nek? Újraélesztésnél ez a legfontosabb
2026. szeptember 26.
Nem tudja, mit mondjon a 112-nek? Újraélesztésnél ez a legfontosabb
2026. szeptember 25.
Nem csak a mozgás és az étrend számít: az alvás is fontos lehet
2026. szeptember 25.
Új stroke-terápia indult Magyarországon, a kecskeméti kórházban alkalmazták először
2026. szeptember 24.
Izomépítés 50 felett: ezeket az étrendi szabályokat érdemes betartani
2026. szeptember 24.
Transzzsírok a háttérben: mit tanított Dánia a szív védelméről?
2026. szeptember 23.