Masters Nemzetközi Fogathajtó Verseny Szilvásváradon
Idén a kettes fogathajtóknak Hollandiában vb-t, a fiatal fogatlovaknak Kisbér-Ászáron szintén vb-t rendeznek, a négyes fogathajtók pedig a németországi Eb-re készülnek, mindegyiküknek a héten tartott, 45 fogatot és 106 lovat felvonultató szilvásváradi Masters Nemzetközi Fogathajtó Verseny volt az utolsó felkészülési lehetőség a megmérettetések előtt.
Csütörtökön az egyes fogat fiatal, 5-7 éves lovak díjhajtásával kezdődött a négynapos nemzetközi fogathajtó verseny Szilvásváradon. Pénteken szintén a díjhajtásé volt a főszerep a lovas stadionban.
Szombaton a Diós-völgyben rendezték a maratonhajtást. Hét, vizes-dombos, épített akadályt kellett leküzdeniük a versenyzőknek, az akadályokat időre, és a teljes pályát is időkeret alatt. A maratonhajtás valódi csapatmunka, a navigátor tudja a pályát, a másodhajtó pedig komoly fizikai munkát végez, az ő dolga a kocsi stabilitásának megtartása. A feladat, hogy gyorsan és hibátlanul vegyék az akadályokat. A pálya teljesítése után orvos vizsgálta a lovakat, vízzel, jéggel hűtötték őket, és pihentették a megerőltető teljesítmény után.
Vasárnap, az utolsó versenynapon az akadályhajtásban mérték össze tudásukat a fogathajtók a lovas stadionban. A feladatuk az volt, hogy hibátlanul és a rendelkezésre álló időkeretben teljesítsék a 20 akadályos pályát. Az egyes és kettes fogatoknak 650 méteres volt a pálya, és 156 másodperc az időkeret, a négyes fogatokra 710 méteres táv várt, a rendelkezésre álló időkeret pedig 178 másodperc volt. Hibapont járt az idő túllépéséért és ha leverték az akadályt.
A végleges helyezésre a rajtlista alapján lehetett következtetni: elsőként léptek pályára a szerényebb versenyzők, és kategóriák végén a legjobbak. A kettes fogatok versenyét a hollandiai világbajnokságra készülő Dani Marcell, a Szilvásvárad LSK versenyzője nyerte. A négyes fogatok versenyében a vecsési sportegyesületet képviselő Dobrovicz József végzett az élen, mögötte fia lett a második.
- Milyen testmozgást végezzünk 65 éves kor felett?
- Nyugdíjelőleg, gyorsabb ügyintézés – új szabályok léptek életbe
- Ötheti plusz nyugdíj februárban: ennyit kapnak kézhez az idősek
- Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén!
- Digitális jogosítvány és 15 év érvényesség – mit jelent ez az idősebb sofőröknek?
- Magányosan, az idősek otthonában aludt el örökre a legszebb mosolyú magyar színésznő
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.
Miért fogyasszunk halat legalább karácsonykor?
2025. december 23.