Mernyén vendégeskedtek a somogyi nyugdíjas közösségek
Minden bizonnyal nem bánták meg azok, akik az otthon hűse helyett a Főnix Nagyasszonyok programját választották, amikor is Major Tibor borosgazda meghívására pár órát a mernyei szőlőhegyen töltöttek.
A vele való kapcsolat ugyan már régebbi eredetű, az invitálás azonban a februárban Kaposfüreden megtartott borversenyhez fűződik, ahol a Főnix különdíját a Mernyei Kertbarátok Egyesületének tagja kapta.
– Immár három évtizede foglalkozok szőlőműveléssel, amelyből átlag 3-4 ezer liter bor készül. Rendszeresen részvevője vagyok a borversenyeknek, amelyeken számos díjat nyertem. A nagyasszonyokét különösen nagyra értékeltem, ezért, no meg a régi jó kapcsolat okán is hívtam meg őket – mondta a tavaly óta már nyugdíjasként tevékenykedő Major Tibor.
Remek program a mernyei szőlőhegyen
A kaposvári Király Györgyi és párja, Szeitz Zsolt évek óta pártoló tagként van ott a nagyasszonyok rendezvényein, és elmondásuk szerint mindenkor remekül érezték magukat. A többség amúgy Somogyból érkezett, páran a hozzátartozóikat is elhozták, de volt baranyai részvevője is a találkozónak.
– Szigetvárról jöttem, és a nagy meleg ellenére is örömmel vállaltam az utazást, mint ahogy legutóbb Berzencére is elmentem. Jó kimozdulni hazulról, jókat beszélgetni régi ismerősökkel. Köztük az idő is gyorsabban telik – árulta el Hábián Istvánné.
Forrás: sonline.hu
- Milyen testmozgást végezzünk 65 éves kor felett?
- Nyugdíjelőleg, gyorsabb ügyintézés – új szabályok léptek életbe
- Ötheti plusz nyugdíj februárban: ennyit kapnak kézhez az idősek
- Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén!
- Digitális jogosítvány és 15 év érvényesség – mit jelent ez az idősebb sofőröknek?
- Magányosan, az idősek otthonában aludt el örökre a legszebb mosolyú magyar színésznő
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.