Miért fogyasszunk halat legalább karácsonykor?

Megosztás:
Fotó: Freepik

A karácsony kiváló alkalmat ad arra, hogy újra felfedezzük a halfogyasztás hagyományát és egészségmegőrző szerepét.

Bár a halhús jótékony hatásai közismertek, Magyarországon a halfogyasztás továbbra is rendkívül alacsony. A FAO adatai szerint évente mindössze 5,3 kilogramm hal jut egy főre, miközben az Európai Unió átlaga 24,9 kg, Portugáliában pedig eléri az 56,8 kg/főt. Ezzel hazánk világ- és európai összehasonlításban is a sereghajtók közé tartozik.

Miért eszünk ilyen kevés halat?

Az alacsony halfogyasztás okai között szerepel a magas ár, a nehezebb hozzáférhetőség, az otthoni feldolgozástól való félelem, a szálkák, a hal jellegzetes szaga, valamint a vízszennyezettséggel kapcsolatos aggályok.
Míg az Európai Unióban a vásárlók elsősorban a frissességet és a megjelenést figyelik, addig Magyarországon a döntéseket leginkább az ár befolyásolja.

Nem véletlen, hogy bár a 17. században még tucatnyi halrecept szerepelt a szakácskönyvekben, ma sok családban a hal szinte kizárólag karácsonykor kerül az asztalra, leggyakrabban halászlé vagy rántott hal formájában.

A hal mint egészséges karácsonyi ajándék

Pedig a hal könnyen emészthető, kiváló minőségű fehérjét, valamint értékes vitaminokat (A-, D-, B-vitaminok) és ásványi anyagokat (foszfor, jód, szelén, kalcium) tartalmaz.
Kiemelkedő szerepük van az ómega–3 zsírsavaknak (EPA és DHA), amelyek támogatják a szív- és érrendszer egészségét, az agy és a látás megfelelő működését, valamint segítenek a gyulladásos folyamatok csökkentésében.

Az OKOSTÁNYÉR® hazai táplálkozási ajánlás szerint hetente legalább egy adag (15 dkg) hal fogyasztása lenne ideális. Ha máskor nem, karácsony kiváló alkalom, hogy megtegyük az első lépést.

Praktikus tanácsok a halvásárláshoz és az elkészítéshez

A friss hal kopoltyúja élénkpiros, szeme tiszta és domború, húsa rugalmas. Mindig érdemes ellenőrzött forrásból származó halat választani.
Akik kevésbé kedvelik a hal ízét, próbálkozzanak semlegesebb fajtákkal, például tőkehallal, lepényhallal vagy tilápiával. Segíthet az is, ha a halat felhasználás előtt tejbe áztatjuk, vagy citrommal, fűszeres mártásokkal ízesítjük.

A halkonzervek is jó alternatívát jelentenek: salátákban, tésztákhoz könnyen felhasználhatók. Kezdők számára ideális megoldás a sütőzacskóban készült, párolt hal, amely szinte elronthatatlan. Érdemes a hagyományos fogások mellett grillezett vagy könnyű mártásos receptekkel is kísérletezni.

Két egyszerű recept halfogyasztáshoz

Halkrém (4 személyre)
Hozzávalók:
1 doboz olajos halkonzerv, 4 dkg light margarin, 1 közepes vöröshagyma, ½ citrom, 1 teáskanál mustár, só, őrölt fehérbors
Elkészítés:
Az olajos halat levével együtt villával összetörjük, hozzáadjuk a margarint és a reszelt vöröshagymát, majd habosra keverjük. Citromlével, mustárral, fehérborssal és sóval ízesítjük. Pirítósra kenve, idényzöldségekkel tálaljuk.

Tonhal aszalt szilvával (4 személyre)
Hozzávalók:
60 dkg tonhal, 2 evőkanál olívaolaj, 10–12 dkg aszalt szilva, 1 dl 12%-os tejföl, 1 citrom, bazsalikom, kakukkfű, fehérbors, só
Elkészítés:
Az aszalt szilvát langyos vízbe áztatjuk. A halszeleteket megsózzuk, citromlével meglocsolva egy órát pihentetjük. Minden szeletbe 1–2 szem szilvát göngyölünk, majd olajozott tepsibe tesszük. Fűszerezzük, rátesszük a maradék szilvát, végül citromhéjjal ízesített tejföllel leöntjük. Fólia alatt kb. 30 percig sütjük, petrezselymes burgonyával vagy barnarizzsel tálaljuk.

Karácsonykor a halfogyasztás nemcsak hagyomány, hanem valódi ajándék az egészségünknek és a magyar gasztronómiának is. Tegyük gazdagabbá az ünnepi asztalt – és az új évet – több ízletes halfogással és tudatosabb étkezéssel – tanácsolja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Forrás: MDOSZ

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük