Néphagyományokkal a gyerekek fejlődéséért
Élményszerű, életre nevelő oktatás zajlik a mintegy húsz éve alapított gödi Búzaszem Iskolában, amelynek tanulói a nyolcadik osztályig mobilt, tabletet sem használnak - derült ki Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legújabb, a YouTube videómegosztó portálon is elérhető adásából.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban a gödi Búzaszem Iskola alapítójával, igazgatójával, Horváth Szilárddal beszélgetett arról, hogy az intézményben miként fejlesztik a gyerekeket népdalok, a -táncok és -mesék, valamint népi kézműves foglalkozások segítségével a 21. század munkaerőpiaci, nemzeti és családi igényeinek megfelelően.
Áder János felidézte, hogy húsz esztendeje alig hét gyerekkel indult a katolikus egyház által működtetett iskola, de ma már előfordul a négyszeres túljelentkezés is az intézménybe. Hozzáfűzte: mindez annak köszönhető, hogy a szülők, a pedagógusok és gyerekek igazi közösségként működnek, s az organikus pedagógia elve mentén folyik az oktatás.
Horváth Szilárd elmondta: céljuk, hogy megtalálják minden egyes gyerekben a tehetséget, „az eszményt, ami felé megy, amit a Jóisten belé tett”.
Az alapító beszámolt arról, hogy
az iskolában a gyerekek óráinak harmada művészeti, azon belül leginkább népművészeti, ami nemcsak az érzelmi intelligencia fejlesztésében, hanem azért is fontos, mert így a nemzeti identitásban erős gyerekek kerülnek ki az iskolából. Aki zenél és táncol, mindenben jobb lesz, még matematikában és szövegértésben is, ezt kutatások igazolják, a nemzeti identitás megőrzéséhez, erősítéséhez pedig érdemes visszanyúlni eleinkhez
– hívta fel a figyelmet.
A korábbi köztársasági elnök szóba hozott egy bostoni kutatást, amely szerint a gyerekek nagy mértékű képernyőhasználata leépíti a személyiséget, türelmetlenebbé, agresszívabbá teszi a diákokat és csökkenti az agykapacitást.
Ennek kapcsán Horváth Szilárd arról is szólt, hogy a Búzaszem Iskolában a nyolcadik osztály első félévéig – a szülőkkel való megállapodás eredményeként – nem kapnak a gyerekek „szórakoztató központokat” a kezükbe, azaz nem használnak okostelefont és tabletet. „Virágoznak a kapcsolatok a családban és a gyerekek között is” – hívta fel a figyelmet a képernyőzés késleltetésének hasznára, hozzátéve: a siker elképzelhetetlen a családokkal való együttműködés nélkül.
Horváth Szilárd rámutatott ugyanakkor, hogy
a módszereiktől nem állnak teljesen távol a digitális világ dolgai, hiszen az algoritmikus gondolkodásra való tanítás az oktatás részét képezi. A Rubik-kocka, csipkeverés, táblajátékok mindezt fejlesztik, mondta, kitérve arra, hogy ötödik osztály környékén persze a gépekhez is odaengedik a diákokat, de felügyelet alatt zajlik a digitális oktatás, nem a szabad készülékhasználat biztosítása a cél.
- Országos vizsgálat indul az időseket célzó megtévesztések miatt
- Ezek az ételek sokat tehetnek a csontok egészségéért
- Ezek az italok segíthetnek a folyadékpótlásban a forró nyári napokon
- Nem elég az agytorna: így tehetsz többet a demencia megelőzéséért
- Ez a hét élelmiszer támogathatja a hosszú és egészséges életet
- Öt szobanövény, amely nyugodtabbá teheti az éjszakákat
2026. augusztus 13.
Öt apró szokás, amellyel sokat tehetsz az agyi hanyatlás lassításáért
2026. augusztus 12.
A datolya nemcsak finom: a bélflórát is támogatja, ha jól fogyasztod
2026. augusztus 12.
103 éves koráig élt a férfi, akinek 94 éven át golyó volt a fejében
2026. augusztus 11.
Sokan használják az EESZT-t, de ezt kevesen tudják róla
2026. augusztus 11.