Nyitott templomok hétvégéje
Szeptember 19. és 21. között rendezik meg a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét; a Ferenczy Múzeumi Centrum fesztiválján a város kilenc temploma és három imaháza tárja ki kapuit a zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok előtt.
A szakrális, összművészeti fesztiválon koncertet ad a StEfrem, továbbá a templomokban olyan fellépőkkel találkozhat a közönség, mint Szvorák Katalin, Tímár Sára és zenekara, a Simplicissimus Kamarazenekar, a Gemma és a Musica Beata kórus. A rendezvény vendége lesz Bősze Ádám zenetörténész és Lackfi János költő is – áll a Ferenczy Múzeumi Centrum MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, az ötödik alkalommal megvalósuló fesztivál megmutatja Szentendre gazdag művészeti, építészeti hagyományait, vallási sokszínűségét és különlegessége, hogy ezen a hétvégén olyan, évközben zárva tartó szerb ortodox templomok – mint a Preobrazsenszka és a Pozsarevacska templom – is megnyitják kapuikat, amelyek csak ekkor láthatók.
A templomok, imaházak meghosszabbított nyitvatartással, pénteken 15 és 20, szombaton és vasárnap 10 és 20 óra között látogathatók.
A hétvégén templomséták, kreatív programok, könyvbemutatók, előadások és koncertek várják az érdeklődőket a templomok, imaházak patinás falai között és a templomkertekben.
A programok szervezésébe a Ferenczy Múzeumi Centrum mellett a helyi vallási – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista – közösségek és a város kulturális intézményei – a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Szentendrei Régi Művésztelep – is bekapcsolódtak.
A közleményben kiemelik, hogy a fesztivál ingyenesen látogatható, de az esti zárókoncertek belépődíjasok, mert a bevételből jótékonysági célt is támogatnak.
Ahogy már hagyomány, a Szentendrei Karitasz a felajánlott összeget rászoruló családok gyermekeinek nyári táboroztatására fordítja.
A koncertjegyekkel a Ferenczy Múzeumi Centrum minden kiállítása ingyenesen látogatható ezen a hétvégén.
A programokról további részletek a www.femuz.hu oldalon érhető el.
Forrás: patikamagazin.hu
- Ősi recept, modern érdeklődés – indiai csodafűszer
- D-vitamin: egy apró hiba, amivel rengeteget veszíthetsz
- Meglepő összefüggés: ízületi fájdalmat is okozhat egy rossz fog
- Egyetlen szokás, ami látványosan csökkentheti az Alzheimer kockázatát
- Idős utasok a fedélzeten: biztonsági kérdés lett az ülésrend
- Ezért eszel akkor is, amikor nem vagy éhes
2026. április 21.
Ezért eszel akkor is, amikor nem vagy éhes
2026. április 20.
Egyetlen szokás, ami látványosan csökkentheti az Alzheimer kockázatát
2026. április 19.
A rózsák tavaszi metszése: apró részletek, amiken minden múlik
2026. április 18.
D-vitamin: egy apró hiba, amivel rengeteget veszíthetsz
2026. április 17.
Meglepő összefüggés: ízületi fájdalmat is okozhat egy rossz fog
2026. április 16.