Nyitrai Zsolt: a nyugdíjasok 2025-ben is számíthatnak a kormányra
A nyugdíjasok 2025-ben is számíthatnak a kormányra, Magyarország meg tudja csinálni - közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a közösségi oldalára feltöltött videoüzenetében.
A főtanácsadó a videóban hangsúlyozta, hogy az Orbán Viktor vezette polgári kormány számára a nyugdíjasok helyzete becsületbeli ügy.
„Szövetséget kötöttünk velük, mindig kiállunk az érdekeikért és megvédjük a juttatásaikat” – fogalmazott a politikus.
Kifejtette, hogy
2010 óta duplájára nőtt a nyugdíjak összege, és visszaadták a baloldal által korábban elvett 13. havi ellátást.
Úgy folytatta, hogy Brüsszel el akarja venni a 13. havi nyugdíjat, de a kormány ezt nem fogja hagyni.
A 2025-ös év a béke költségvetését hozta el: januárban további 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, és az idősek idén is megkapják a 13. havi járandóságukat, amelynek kifizetését állandósították – emelte ki Nyitrai Zsolt.
Hozzátette, hogy
jövőre is marad a rezsivédelem és folytatódik a kormányzati gondosóra program, a kormány 7200 milliárd forintot fordít nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra.
„Idős honfitársaink a 2025-ös esztendőben is számíthatnak ránk. Magyarország meg tudja csinálni!” – fogalmazott a főtanácsadó.
- A szegfűszeg nem csak fűszer – így támogatja a szervezetet
- Egész napos lakossági szűrés a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban
- Több pénz maradhat a családoknál – folytatódik az árréscsökkentés
- A Parkinson nem a remegéssel kezdődik – ezek a korai jelek figyelmeztethetnek
- Zöldség, gyümölcs és gabona időskorban – így érdemes összeállítani a napi étrendet
- Agyserkentés: egy tréning, ami évekkel csökkentheti a demencia kockázatát
2026. február 28.
Aktívan a hatodik X után: ezek a mozgásformák valóban működnek
2026. február 28.
A biztonság a törődéssel kezdődik: így óvhatjuk meg szeretteinket otthon
2026. február 28.
Az E-vitamin valódi szerepe: mit tud, és mit nem?
2026. február 27.
„Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”
2026. február 27.
Hajlamos a stroke-ra? Ezek a legfontosabb kockázati tényezők
2026. február 27.