Nyolcvanévesen újra a magasban: ejtőernyős ugrás születésnapi ajándékul
Nagyon különleges ajándékokat kapott Mészáros György a 80. szülinapjára. A nyugalmazott ejtőernyős főtisztet ünnepelte az Albatrosz Repülő Egyesület.
A veterán ejtőernyős, Mészáros György nagyon boldogan töltötte 80. szülinapját, ugyanis azt csinálhatta, amit a legjobban szeret. Az Albatrosz Repülő Egyesület egy ejtőernyős ugrással ajándékozta meg Mészáros Györgyöt, és mellé még egy marhalábszárpörköltet is kapott, amiből együtt falatoztak a hangárban. A nyugalmazott ejtőernyős főtiszt pedig elmesélte a kalandos életét, és legizgalmasabb ejtőernyős emlékeit, amiről a Feol.hu számolt be részletesen.
Kezdeti ejtőernyős ugrásainak története
1964 májusában ugrott először Kiskunfélegyházán, 800 méter magasból, ami nagyon jól sikerült, és örömteli élményként maradt meg számára. A következő ugrásával kapcsolatban viszont elmondta, hogy a „második ugrásomnál már nagyon majréztam, de mivel lányok is ültek a repülőgépen, azt mondtam magamban, ha belehalok, én akkor is kiugrok” – mesélte Mészáros György. Abból, hogy a fedélzeten lányok is voltak, kiderült, hogy ekkor még önként, és nem katonaként ugrott.
Lángnyelveket látott kicsapni a repülőgépen
1964 novemberében saját kérésére vonult be sorkatonának a Magyar Néphadsereghez. Pénzben is megérte az ejtőernyős ugrás, hiszen 10 forintot adtak érte, ami abban az időben nagyon soknak számított, hiszen az illetményük 72 forint volt. A nagy izgalmak az első éjszakai ugrása során kezdődtek.
„Kiléptem a sötétbe, és azt láttam, hogy ég a repülőgép, öles lángnyelvek csapnak ki belőle” – mesélte a Feol.hu-nak a veterán ejtőernyős. Amikor ezt észrevette, már szerencsére nem volt a gépen, de utána kiderült, hogy ezek a lángok úgy keletkeztek, hogy lentebb vették a gázt, és a kipufogócsöveknél lángnyelvek csaptak kifelé.
Előzetesen azt az információt kapta Juhász századostól, hogy puha talajra fog érkezni, ehelyett egy akácfával találkozott össze landolása közben. Fára esésnél hintázó mozdulatokat kell csinálni, és a fa törzsébe kapaszkodni, de nem jutott előrébb ezzel a módszerrel sem. A hasernyőt kellett volna kinyitnia, de nem volt kedve később azt összehajtani, így finoman leengedte, utána hallotta, hogy alatta másfél méterrel puffant az ernyő, ami nagyon bosszantotta.
Értesítette az esetről Gyuricza Béla századparancsnokot, aki azt mondta neki, hogy vágja ki a fát egy baltával és szedje ki az ejtőernyőt. Egy közeli tanyán végül adtak is neki egy baltát, és utána mikor visszament látta, hogyha egy kicsit arrébb landol, akkor egy kútba esett volna, amiért nagyon hálás volt, hogy nem történt meg.
Mindent kipróbált
Máshoz is érteni kellett katonaként, ezért másik hat tiszthelyettessel együtt megtanultak búvárkodni is. Hat évet szolgált a Néphadseregnél búvárként. Ez idő alatt kétszer húzták ki eszmélet vesztett állapotban a vízből, szén-dioxid mérgezés miatt.
Nehézségek az áthelyezés során
A teljesítménye miatt Gyuricza Béla századparancsnok nem akarta elengedni Mészáros György kezét. Ezért amikor elé tette az áthelyezési kérelmét, ő azt széttépte.
Ezután a csoportfőnökség segítségét kérte, akik pedig kémiskolába akarták küldeni, amire az ejtőernyős annyit válaszolt: „indulatos ember vagyok, ilyen feladatokra alkalmatlan”.
1974 májusában a Börgöndön állomásozó könnyűhelikopteres osztályhoz került. Utána törzsőrmesterként, később főtörzsőrmesterként két katonával ő lett az ejtőernyős, így volt olyan éve is, amely során 400-szor ugrott.
Végül a csapatrepülős-parancsnokság főtisztjeként ment nyugdíjba. Makai Sándor vezérőrnagy volt az alakulat utolsó parancsnoka, amely hadtest szintű szervezetként működött. Az alakulathoz tartozott Szentkirályszabadja, Taszáron a felderítő berendezéssel ellátott Szu-22-es vadászbombázók, Szolnok, Tököl és Mezőkövesd is.
Nem tudta abbahagyni az ejtőernyőzést
Az Albatrosz Repülő Egyesülethez is azért csatlakozott, mert valahogy még kapcsolódni szeretett volna az ejtőernyős ugráshoz. „Egy darabig teljesen aktív maradtam még velük, de aztán rájöttem, hogy útjában vagyok a fiataloknak” – mesélte Mészáros György, aki nyolcvanévesen is kijár a repülőtérre, de már nem az ugrás miatt, hanem például a repülőnapok oszlopos tagjaként.
Forrás: baon.hu
- „A bizalom az, ami a Gondosóra sikerét is segíti” – interjú Dr. Hankó Zoltánnal, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökével
- Amikor a gyomrod pihenni kér: gyomorkímélő zöldségleves
- Ideális vérnyomás életkor szerint – ezt mondja egy kardiológus
- Aktív elmék, boldog évek – így segíti az időseket a Civilút
- Hosszú vagy rövid séta? Egy friss kutatás meglepő választ ad
- Könyvtárak: a tudás, a biztonság és a közösség az Ön számára!
2026. január 11.
Magyar tó, amely télen sem fagy be
2026. január 11.
Télen száraz a bőröd? Nem mindig csak az időjárás a hibás
2026. január 11.
Immunbarát bevásárlólista: ezek kerüljenek a kosaradba télen
2026. január 10.
Nem a szőr a hibás – Így ismerheted fel a kisállat-allergia tüneteit
2026. január 10.
A túl sok víz is árthat? Erre kevesen gondolnak
2026. január 10.