Parazitavulkán csalogatja a látogatókat Verpelét határában (videó)
Ha valaki meghallja a vulkán szót, akkor valószínűleg egyből a katasztrófa szó is az eszébe jut, hiszen elképesztő pusztítást tud végezni egy aktív tűzhányó.
Éppen ezért hangzik elsőre olyan félelmetesnek, hogy Magyarországon is van vulkán, ráadásul több száz évig még csak a létezéséről sem tudtak az emberek – sőt, még várat is építettek rá, annyira nem voltak tisztában vele, hogy mi is ez a „dombocska”.
A Heves vármegyei Verpelétnél található a Várhegy (Vár-hegy), ami mindössze 58 méter magas, és 1849-ben állítólag a kápolnai csata egyik fontos helyszíne volt. A 20. század elején az emberek lebontották az ott található várat, és elkezdték a kőkitermelést. Viszont hamar rájöttek, hogy ez nem csupán egy egyszerű „domb”, hanem egy jóval különlegesebb hely, ami később, 1975-ben természetvédelmi védettséget is kapott, és nem véletlenül.
Felfedezték, hogy a leginkább andezit kőzetből álló verpeléti Várhegy valójában egy eredeti épségében megmaradt vulkáni kúp, egy parazitavulkán, ami egy meglévő vulkán oldalából nőtt ki utólagosan egy késői szakaszban – már nem érintették annyira a vulkanikus tevékenységek, vulkánkitörések, de még így is tanulmányozni lehet rajta a lávadugót és az egyéb jellegzetes kísérőfolyamatokat.
A verpeléti Várhegy így nemcsak Magyarországon, hanem szinte egész Európában egy elképesztő természeti kincsnek számít, hiszen ritkán lehet ilyen parazitavulkánokat találni, főleg ennyire jó állapotban. Egészen hihetetlen, hogy hazánkban ilyen különleges hely is van, ráadásul sokan nem is tudnak róla – még szerencse, hogy nem egy aktív vulkánról van szó, mert az elég problémás lenne.
Forrás: promotions.hu
- Ez a hét élelmiszer támogathatja a hosszú és egészséges életet
- Ezek az italok segíthetnek a folyadékpótlásban a forró nyári napokon
- Öt szobanövény, amely nyugodtabbá teheti az éjszakákat
- Nem elég az agytorna: így tehetsz többet a demencia megelőzéséért
- A hőségben különösen fontos a figyelem: országos akciót indított a Máltai Szeretetszolgálat
- Sokan használják az EESZT-t, de ezt kevesen tudják róla
2026. augusztus 14.
Parkinson-kórral sem kell lemondani a programokról
2026. augusztus 14.
Három tényező, amely jelentősen növelheti a demencia kockázatát
2026. augusztus 13.
Öt apró szokás, amellyel sokat tehetsz az agyi hanyatlás lassításáért
2026. augusztus 12.
A datolya nemcsak finom: a bélflórát is támogatja, ha jól fogyasztod
2026. augusztus 12.