Ragyogó tűzzománc: egri alkotás a Vatikán ünnepi tárlatán
Tűzzománc alkotással képviseli Magyarországot a vatikáni 100 Betlehem kiállításon az egri Dávid Ilona. Az ünnepi tárlatot az adventi időszakban rendezik meg a Szent Péter téri oszlopcsarnokban, ahol a művész új, kifejezetten a pályázatra készült munkáját mutatják be. A tűzzománc különleges fényben és színekben meséli el a Betlehemi éjszaka csodáját, megidézve az ünnep meghitt, varázslatos hangulatát.
Dávid Ilona szavai szerint éppen azért szereti ezt az anyagot, mert ritkán lesz olyan a végeredmény, mint amit eltervezett. Tavaly is pályázott a Vatikáni kiállításra, de ahogy fogalmazott nem volt elég körültekintő és nem nézte meg a kiírást. Kiválasztott néhány, szerinte jó képet, amit azonban akkor nem válogattak be a 100 Betlehem című tárlatra.
Annyira zokon vettem, hogy megnéztem, hogy mit kell csinálni, és ebben az évben pont olyat csináltam, amit ők szeretnének, és végre beválogatták, ki is húzhatom a bakancslistámról ezt a sort – fogalmazott.
A pályázatra ősszel készítette a képet, ami a Betlehemi éjszaka csodáját ábrázolja: a kis Jézus a szalmaágyon fekszik, mögötte Mária és József, és az állatok körben a jászol körül. – A legkedvesebb nekem a tehén, nem tudom miért, ezeket domborítottam, a szamarat, meg a tehenet meg a báránykát, meg a fecskéket, galambokat, ez egy istállóbelsőt ábrázol, a betlehemi csillag pedig beragyog – tette hozzá az alkotó.
Az idei jubileumi Szentév egyik fontos programja lesz a 100 Betlehem tárlat a Vatikánban. A kiállítás idén is az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának szervezésében lesz látható december 8-tól január 6-ig a Szent Péter-téri kolonnád alatt.
Forrás: Eger TV
2025. november 13.
Szentkirályszabadján az időseket ünnepelték
2025. november 13.
Jó hír a nyugdíjasoknak: novemberben érkezik a kiegészítés!
2025. november 13.
Stellan Skarsgård először beszélt a stroke-ja utáni változásokról
2025. november 12.
Forradalmi változás előtt a magyar nyugdíjrendszer
2025. november 12.