Ünnepi kötet készül a 200. Anna-bálra
Az Anna-bál elmúlt 200 évét bemutató történeti kötet készül Balatonfüred önkormányzata, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Tihanyi Bencés Apátság és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közös összefogásának eredményeképpen - jelentették be közös sajtótájékoztatójukon a könyv elkészítésében közreműködő intézmények.
A Herendi Porcelánmanufaktúra budapesti márkaboltjában megtartott tájékoztatón elhangzott, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár szakmai vezetésével készülő történeti könyv mélyrehatóan tárja majd a nagyközönség elé az Anna-bálok történelmét és azok ikonikus pillanatait. A tervek szerint a kötetet július 21. és 27. között az Anna Fesztivál keretében mutatják be a balatonfüredi Esterházy kastélyban.
Az Anna-bálnak hagyományosan helyt adó Balatonfüred alpolgármestere, Gáspár Ákos kiemelte: 2025 különösen fontos a város számára, hiszen a bál mellett Jókai Mór születésének 200. évfordulóját is ünnepli az ország.
„Jókai Mór története és személye, illetve az Anna-bál hagyománya szorosan összekapcsolódik, hiszen mindkettő egy korszakot, egy sajátos világot idéz, azt a Balatonfüredet, amely évszázadok óta a történelem, az irodalom és a kulturális élet, a társasági élet meghatározó központja” – fogalmazott az alpolgármester.
Balatonfüred önkormányzata a bicentenárium alkalmából egy felhívást is közzétett: várják mindazok jelentkezését, akik az Anna-bállal kapcsolatos tárgyi emlékekkel, képekkel, egyéb relikviákkal rendelkeznek, s azokat felajánlanák a könyvbemutatóval egyidőben nyíló időszakos kiállítás számára.
Czetz Balázs, a készülő kötetet gondozó Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese kiemelte, hogy az Anna-bál történetére nagyon sok legenda, mítosz rakódott az elmúlt időszakban, és bár a két részből álló könyvnek nem célja ezek lerombolása, szeretnék hitelesen bemutatni a nagy múltú esemény történetét.
„Forrásalapú történetírást szeretnénk végezni, úgy, hogy nemcsak szakemberek számára, hanem lehetőség szerint mindenki számára közérthető módon mutassuk be ezeknek az elmúlt évszázadoknak az eseményeit” – hangsúlyozta.
A főigazgató-helyettes elmondta, hogy az intézmény egy kiállítássorozatot is tervez azzal a céllal, hogy mindenki megismerhesse az Anna-bál történetét.
Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés apátság elöljárója közölte, hogy a tihanyi bencések is kiállítással készülnek az eseményre, amelyen a reformkor hangulatát, szépségét, az ehhez kapcsolódó bencés történeteket, különféle tárgyakat szeretnék bemutatni
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója méltatta a kötet megjelenése és az Anna-bál bicentenáriumának méltó ünneplésére létrejött együttműködést.
Mint mondta, „nincsen ma már Anna-bál a herendi porcelán nélkül”, így a Herendi Porcelánmanufaktúra Múzeuma lesz az egyik állomása az évfordulóra szervezett utazó kiállításnak, emellett idén is a manufaktúra adja „a bál szépeinek” járó díjakat.
A sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Levéltár történésze, Katona Csaba, valamint Pulger Réka, a 194. Anna-bál győztese, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum muzeológusa az Anna-bállal kapcsolatos irodalmi szemelvényeket, beszámolókat olvasott fel.
- Országos vizsgálat indul az időseket célzó megtévesztések miatt
- Ezek az ételek sokat tehetnek a csontok egészségéért
- Ez a hét élelmiszer támogathatja a hosszú és egészséges életet
- Ezek az italok segíthetnek a folyadékpótlásban a forró nyári napokon
- Öt szobanövény, amely nyugodtabbá teheti az éjszakákat
- Nem elég az agytorna: így tehetsz többet a demencia megelőzéséért
2026. augusztus 13.
Öt apró szokás, amellyel sokat tehetsz az agyi hanyatlás lassításáért
2026. augusztus 12.
A datolya nemcsak finom: a bélflórát is támogatja, ha jól fogyasztod
2026. augusztus 12.
103 éves koráig élt a férfi, akinek 94 éven át golyó volt a fejében
2026. augusztus 11.
Sokan használják az EESZT-t, de ezt kevesen tudják róla
2026. augusztus 11.