Váltson jegyet a kultúrára!
Válts jegyet a kultúrára – ezzel a szlogennel hirdetett közös akciót a Soproni Múzeum és a GYSEV Zrt.
A kulturális intézmény és a vasúttársaság júniusban kötött együttműködési megállapodást. Ennek értelmében a vonattal a térségbe érkezők 20 százalékos kedvezményt kapnak a Soproni Múzeum kiállításaira. Így a különleges élményt nyújtó Múzeumnegyed és a Lenck-Villa is jelentős kedvezménnyel látogatható az érvényes vasúti menetjeggyel rendelkező turisták számára.
A múzeum és a GYSEV júniusban jelentette be, hogy együttműködési megállapodást kötöttek. A cél a közösségi közlekedéssel utazók, valamint a múzeumi látogatók számának növelése, egymás programjainak kölcsönös segítése.
Megállapodás a GYSEV és a Soproni Múzeum között
A megállapodás értelmében mostantól jelentős kedvezményt kapnak azok a látogatók, akik vonattal érkeznek Sopron térségébe: amennyiben érvényes vasúti menetjegyüket felmutatják a Soproni Múzeum valamelyik kiállítóhelyénél, 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg a belépőjüket.
„A Soproni Múzeum egyik legfontosabb feladata, hogy a történelmet és a kultúrát minél több emberhez eljuttassa. Ezért is örülünk, hogy együttműködhetünk a GYSEV Zrt.-vel oly módon, hogy aki vonattal érkezik Sopronba, és bemutatja érvényes jegyét, 20 százalék kedvezménnyel látogathatja kiállítóhelyeinket. Ez remek lehetőség arra, hogy még többen megismerjék a város kulturális értékeit, megtekinthessék a Tűztoronyból nyíló panorámát, bebarangolhassák a Múzeumnegyed csodás tereit, vagy elmerülhessenek a Lenck-villa polgári világában” – mondta el Tóth Imre, múzeumigazgató.
A kulturális intézmény kedvezményes belépőket kínál a vasúttársaság munkatársainak is: az arcképes vasutas igazolvány felmutatása esetén szintén 20%-kal olcsóbban vásárolhatnak belépőt a Soproni Múzeum kiállítóhelyeire.
További részletes információk a www.sopronimuzeum.hu weboldalon találhatók.
Forrás: kisalfold.hu
- Változik a nyugdíj utalásának rendje
- Nyugellátásokkal kapcsolatban felmerülő kérdések
- Telefonos csalás: két futárt letartóztattak
- Miniszterelnöki főtanácsadó: A nyugdíjasok biztonsága számunkra becsületbeli ügy
- Az alma egészséges, de nem mindegy, mikor fogyasztod
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
2026. március 22.
Nyitrai Zsolt: a nyugdíjasok helyzete becsületbeli ügy
2026. március 22.
Ezer forintért fürdőzhetnek a nyugdíjasok, nagy az érdeklődés
2026. március 22.
Megmenekülhet a pusztulástól a tolnai falu különleges műemlék temploma
2026. március 22.
Ennél a vércsoportnál nagyobb lehet a demencia kockázata
2026. március 21.
Tavasz a határtalan Palóc Geoparkban
2026. március 21.