Vidéken mutatják be az MNB műgyűjteményét
A Magyar Nemzeti Bank új vezetése szerint a műalkotásoknak a múzeumokban van a helye, ezért döntöttünk a jegybanki műgyűjtemény elhelyezéséről az ország 30 múzeumában – jelentette ki Varga Mihály a Dinamikus struktúrák – Banki gyűjteményből a múzeumokba című kiállítás megnyitóján. A jegybankelnök hozzátette: a döntés annak a racionalizáló munkának az eredménye, amelynek keretében a jegybank a törvényben meghatározott alapfeladataira fókuszál.
Varga Mihály ismertette: a Magyar Nemzeti Bank úgy szolgálhatja a leghatékonyabban Magyarország érdekeit és annak gyarapodását, ha az alapfeladatai ellátására koncentrál a lehető legmagasabb színvonalon.
A jegybank számára ez a stabilitás megőrzését, az inflációs cél elérését és fenntartását jelenti. Mint mondta: ez az elv tükröződik vissza abban a döntésben is, amelynek eredményeképpen a jegybank a tulajdonában lévő több mint 1400 műalkotást összesen 30 múzeumnál helyezi letétbe. A jegybankelnök tájékoztatott: a most nyíló debreceni kiállítás több mint 130 alkotásból áll.
A műalkotásokat visszajuttatjuk természetes közegükbe, a múzeumi szférába, ahol a jövőben a nagyközönség és az alkotó művészek közös érdekét szolgálva bárki számára megismerhetővé válnak – fogalmazott Varga Mihály. A döntéssel tehát jól járnak a múzeumok, a művészek és a közönség is – tette hozzá.
- Így hozhatod ki a legtöbbet a sütőtökből: 5 ínycsiklandó recept
- Nem ártalmatlan seb: ezért fontos időben eltávolítani a basaliomát
- Apró változtatás az étrendben, ami a szív egészségét is támogathatja
- A nyelv sokat elárulhat: ilyen elváltozásoknál érdemes orvoshoz fordulni
- Alzheimer-kór: már évekkel korábban látszhatnak az első agyi jelek
- Kilenc hobbi, amely örömtelibbé teheti a nyugdíjas éveket
2026. október 14.
A túl kevés és a túl sok alvás is összefügghet a demencia kockázatával
2026. október 14.
Négy fűszernövény, amelynek télen is helye van a konyhában
2026. október 13.
Összefogás az őrségi erdőben
2026. október 12.
Kilenc hobbi, amely örömtelibbé teheti a nyugdíjas éveket
2026. október 12.