Zsigó Róbert: megvédjük a családokat és a nyugdíjasokat
Megvédjük a családokat és a nyugdíjasokat, meg fogjuk akadályozni az indokolatlan áremeléseket - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Zsigó Róbert azt mondta, a kormány az elmúlt napokban tárgyalt a kereskedelmi láncok képviselőivel azt kérve, hogy önként csökkentsék a profitjukat. A végső ajánlatok azonban elmaradtak az elvárásoktól, ezért a kormány életbe lépteti az árnövelőkkel szemben kidolgozott akcióterv második lépését.
Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy az elmúlt időszakban az árrés például a tojás esetében 40, a vaj és a tejföl esetében pedig több mint 80 százalékos volt.
„Éppen ezért március közepétől hatósági árrést vezetünk be, 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot„
– hangsúlyozta Zsigó Róbert.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra: ellenőrizni fogják, hogy a kereskedelmi láncok betartják-e ezt.
Ezeket az intézkedéseket május végéig tartja fenn a kormány, de ha szükséges, akkor folytatni is fogja – tette hozzá, majd leszögezte: „a túlzott és az indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni!„
- Új termékek kerültek az árréscsökkentett körbe
- Megjelent a nyugdíjasoknak szóló magazin, a Jókor legújabb száma!
- Honnan származik az eredeti bejgli?
- Feketekömény: a természetes fegyver a koleszterin ellen
- JóKor magazin a MÁV és Volán járatain – új lehetőség a nyugdíjasoknak
- Nem minden memóriazavar demencia – mikor kell komolyan venni?
2025. december 6.
Feketekömény: a természetes fegyver a koleszterin ellen
2025. december 6.
Mit rejt a boróka? Legendák, gyógyhatások és konyhai varázslat
2025. december 5.
Rekordot döntő fertőzések: mire figyeljünk idén télen?
2025. december 5.
JóKor magazin a MÁV és Volán járatain – új lehetőség a nyugdíjasoknak
2025. december 5.