XIV. Leó: „Béke legyen veletek!”
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde.
XIV. Leó a feltámadt Krisztus első köszöntésével kezdte beszédét: „béke mindannyiótokkal!” Szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívünkbe, eljusson mindenkihez, minden néphez: „Béke legyen veletek!” – mondta.
A feltámadt Krisztus békéje fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós. Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret feltételek nélkül. Kitért arra: még a fülünkbe cseng Ferenc pápa gyönge, de mégis bátor hangja, amellyel megáldotta Rómát és az egész világot húsvét vasárnapjának délelőttjén.
„Engedjétek meg, hogy ugyanezt az áldást folytassam: Isten szeret titeket, Isten szeret mindannyiotokat. A rossz nem győzedelmeskedik. Mindannyian Isten kezében vagytok és ezért félelem nélkül, kéz a kézben Istennel, aki közöttünk van, menjünk előre”
– kérte a katolikus egyházfő.
Krisztus tanítványai vagyunk, Krisztus jár előttünk, a világnak, az emberiségnek szüksége van az ő fényére mint egy hídra, amin keresztül elér minket Isten és az ő szeretete. Segítsétek tehát ti is egymást, hogy hidakat építsetek párbeszéddel, találkozásokkal egyesülve, hogy egyetlenegy nép legyünk mindig békében – mondta.
Az új pápa köszönetet mondott Ferenc pápának, és megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, Péter utódjául, hogy együtt járjon velük, mint egyesült egyház keresve a békét, az igazságosságot, és mindig keresve azt, hogy miként tudunk együtt dolgozni férfiak és nők hűségesen Jézushoz, félelem nélkül, hirdetve az ő evangéliumát.
Beszélt arról is, hogy Ágoston-rendi szerzetes és Szent Ágostont idézte: „veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”. Ebben az értelemben mindannyian együtt tudunk útnak indulni a hazánk felé, amit Isten készített elő számunkra – tette hozzá.
Róma egyházát köszöntve hangsúlyozta:
„együtt kell keresnünk, hogy miként legyünk egy misszionárius egyház, egy olyan egyház, amely a párbeszéd hidjait építi és mindig nyitott a befogadásra, az elfogadásra.”
Külön, spanyol nyelven köszöntötte a perui chiclayói egyházmegyéjét, ahol különösen érezhető volt, hogy mit jelent a Krisztushoz hűséges egyháznak lenni.
Végül azt hangsúlyozta, hogy „szinodális egyház akarunk lenni, amely mindig úton van, mindig a békét és a szeretetet keresi, és mindig arra törekszik, hogy közel legyen azokhoz, akik szenvednek”.
Beszéde végén együtt imádkozta el a téren lévő hívőkkel az Üdvöz légy, Mária! imádságot az egyház új missziójáért, az egész egyházért és a világ békéjéért.
- Országos vizsgálat indul az időseket célzó megtévesztések miatt
- Ezek az ételek sokat tehetnek a csontok egészségéért
- Ezek az italok segíthetnek a folyadékpótlásban a forró nyári napokon
- Nem elég az agytorna: így tehetsz többet a demencia megelőzéséért
- Ez a hét élelmiszer támogathatja a hosszú és egészséges életet
- Öt szobanövény, amely nyugodtabbá teheti az éjszakákat
2026. augusztus 13.
Öt apró szokás, amellyel sokat tehetsz az agyi hanyatlás lassításáért
2026. augusztus 12.
A datolya nemcsak finom: a bélflórát is támogatja, ha jól fogyasztod
2026. augusztus 12.
103 éves koráig élt a férfi, akinek 94 éven át golyó volt a fejében
2026. augusztus 11.
Sokan használják az EESZT-t, de ezt kevesen tudják róla
2026. augusztus 11.