Ez a rés most kisebb lett
Kiegyensúlyozott költségvetést nyújtott be a kormány, ami jól szolgálja a családtámogatást, a gazdasági fejlődést és a nyugdíjasok megbecsülését is.
Gulyás Gergely elmondta, a kormány megállapította, hogy az élelmiszerekre kivetett árrésszabályozás bevált, ezért a háztartási cikkekre is bevezetik: 30 kategóriában több mint ezer termékre határoznak meg 15 százalékos árrésmaximumot.
Elmondta azt is, hogy a kormány benyújtotta a 2026-os költségvetés tervezetét. Kiemelve, hogy ez a költségvetés azon alapul, hogy nem Ukrajnára fordítják a rendelkezésre álló forrásokat, hanem a magyar családok támogatására, ezért a 2026-os költségvetésben családpolitikai célokra 4800 milliárd forint áll rendelkezésre, a rezsivédelemre pedig több mint 800 milliárd forint. Hangsúlyozta: Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtják végre. Ez azt jelenti, hogy a 2 és 3 gyermekes anyák szja-mentességére 320 milliárd forintot fordítanak, a január 1-jével két ütemben megduplázott adókedvezményre pedig 290 milliárd forintot. A legnagyobb tétel a költségvetésben továbbra is nyugdíjkiadás, ez tartalmazza a jövőre tervezett nyugdíjprémiumot, a 13. havi nyugdíjat és a nyugdíjemelést. A minimálbér-emeléshez szükséges források, a 6 havi fegyverpénz és az iparűzésiadó-növekmény mellett gazdaságfejlesztésre 5500 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte a miniszter.
Forrás: kormany.hu
- Ezért eszel akkor is, amikor nem vagy éhes
- Ismét adathalász csalások terjednek az MVM Next nevében
- Megtalálták mi segíti a melanómát az immunrendszer kijátszásában
- Meglepő kutatás magyarázza a hullámzó teljesítményt
- Egy egyszerű szokás, ami támogathatja az egészséges időskort
- A magányos embereknek romolhat a memóriájuk, de nem épülnek le gyorsabban szellemileg
2026. április 30.
Az álmok nem véletlen képekből állnak
2026. április 29.
A csendes stressz gyorsíthatja a memória romlását
2026. április 28.