A Gondosóra és a polgárőrök segítettek
A Gondosóra jóvoltából tudtak segíteni a komlói polgárőrök egy idős, otthonában magatehetetlen helyzetbe került hölgynek.
Az esetről Deák Imre, a Komlói Polgárőr Egyesület vezetője osztott meg információt. Elmondása szerint negyedórával éjfél után érkezett hívás hozzájuk a Gondosóra programban dolgozó diszpécsertől, hogy egy Kossuth L. utcai lakásban egyedül élő 80 év feletti idős hölgy a Gondosórán keresztül kért segítséget tőlük. A hölgy elesett otthonában, és nem tud felállni. A diszpécser a komlói polgárőrök vezetőjével vette fel a kapcsolatot, aki egy járőrkocsit küldött a címre.
Mivel a földre esett hölgy azon felül, hogy nem tudott felállni, más komolyabb sérülést nem szenvedett, el tudta mondani, hogy a lakásához az ugyancsak idős szomszédasszonyánál van tartalékkulcs. A járőrök ennek segítségével jutottak be a lakásba, és nyújtottak segítséget a földön magatehetetlenül fekvő asszonynak.
A komlói polgárőrök segítségnyújtása tulajdonképpen előfutára volt egy országos kezdeményezésnek. Ugyanis a Miniszterelnöki Kabinetiroda kezdeményezésére dr. Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke együttműködési megállapodást írt alá március 12-én, Budapesten. Az együttműködésnek köszönhetően még szélesebb körben terjedhet el a 65 év feletti idősek védelmét szolgáló ingyenes program.
- Stroke esetén minden perc számít, ezt jelenti az első „aranyóra”
- A pisztácia a vérnyomásra is hatással lehet, de van, akinek óvatosnak kell lennie
- A tudás nem korhoz kötött: új városokban is bemutatkozik a Szenior Egyetem
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- Öt apró változás az étkezésben, amely a demencia korai jele lehet
- Nem mindegy, mikor ebédelünk: ezt érdemes tudni az étkezés időzítéséről
2026. szeptember 16.
Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
2026. szeptember 16.
Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
2026. szeptember 15.
Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 15.
Tíz helyszínen lesznek ingyenes szűrővizsgálatok a hétvégén
2026. szeptember 14.
Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
2026. szeptember 14.