A nyugdíj vásárlása nem új fogalom, mégis kevesen tudnak róla

A nyugdíj vásárlásával szolgálati időt és nyugdíjalapot képző jövedelmet is lehet biztosítani.
A nyugdíj vásárlása azoknak lehet hasznos, akik elérik a nyugdíjkorhatárt, de nincs elég szolgálati idejük, és az összege is kevés lesz. De érdemes erről hamarabb, évekkel korábban gondoskodni, mert nem kevés az a pénz, amit fizetni kell.
A nyugdíj összege a szolgálati idő hosszától, és a nettó életpálya-átlagkeresettől függ. Sok esetben előfordul azonban, hogy valaki az élete egy adott szakaszában nem áll biztosítási jogviszonyban vagy szünetel ez a jogviszonya. Ilyenkor pedig sem szolgálati időt, sem figyelembe vehető keresetet nem szerez az érintett időszakokban.
A törvény azonban lehetővé teszi a számára, hogy megállapodást kössenek a nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő, illetve a figyelembe vehető jövedelem megszerzése céljából. Ennek lehetőségeit foglalta össze Farkas András nyugdíjszakértő az Infostarton.
A nyugdíj szerzése nem bonyolult
Aki nem saját jogú nyugdíjas és biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban nem áll, vagy a biztosítása szünetel (például fizetés nélküli szabadságon van), nyugellátásra jogosító szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzése céljából 22 százalék nyugdíjjárulék fizetésének vállalása mellett megállapodást köthet.
A megállapodás szolgálati időre és nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset szerzésére külön-külön nem köthető meg.
A megállapodás alapján fizetendő nyugdíjjárulék alapja a megállapodást kötő személy által megjelölt jövedelem. De legalább a megállapodás megkötése napján érvényes minimálbér összege.
A minimálbér 2024-ben havi 266 800 ezer forint, így ennek 22 százaléka, azaz 58 696 forint a megállapodás alapján befizetendő havi járulék idei minimális összege.
Ha a megállapodást a minimálbér összegének figyelembevételével kötik meg, akkor annak változása esetén a megállapodás alapján fizetendő nyugdíjjárulékot a változást követő hónap 12. napjáig kell a módosított összeg alapján megfizetni. Így kell eljárni akkor is, ha a megállapodást kötő személy az általa megjelölt jövedelmét módosítja.
A nyugdíj vásárlása szolgálati időt is növelhet
E leggyakrabban megkötött szerződés mellett kizárólag szolgálati idő szerzése érdekében is köthető megállapodás. Szintén a minimálbér összegének 22 százalékával egyenértékű nyugdíjjárulék fizetése mellett.
A szolgálati idő szerzésére irányuló egyik megállapodás akkor köthető, ha valaki a nappali tagozatos felsőfokú tanulmányait 1997. december 31-ét követően folytatta, és ezt az időtartamot kívánja szolgálati időként elismertetni a saját jogú öregségi nyugdíja tekintetében.
A szolgálati idő szerzésére irányuló másik megállapodás akkor köthető, ha a teljes öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább húsz év szolgálati időből, vagy az öregségi résznyugdíjhoz előírt legalább tizenöt év szolgálati időből legfeljebb öt év hiányzik.
Szolgálati idő szerzése érdekében egy nagyon speciális megállapodás is köthető. A megállapodás megkötése napján érvényes gyermekgondozási segély összege alapján 10 százalék nyugdíjjárulék (ez idén is havi 2850 forint) megfizetésével, amely kizárólag az 1998. évre, a gyermekgondozási segély idejével megegyező otthoni gondozás idejére szól.
Korábban írtunk arról, hogy lehetőség van a nyugdíj folyósítás nélküli megállapítására, azaz a nyugdíjrögzítésre, ami segíthet elérni a lehető legmagasabb nyugdíjat. Ez a lehetőség azoknak lehet leginkább fontos, akik elhalasztották a nyugdíjazásuk időpontját. Ennek több oka is lehet, például ha valaki továbbra is változatlan feltételekkel, teljes munkaidőben szeretne dolgozni a nyugdíjkorhatár elérése után. Ami a későbbi nyugdíj összege szempontjából is kedvező. Mivel így a korhatár betöltésekor már meglévő szolgálati idő tovább növekszik. Szerencsés esetben akár több évvel is.
Persze az is előfordulhat, hogy valaki a szolgálati idő után is tovább dolgozik, de nekik is van mit számolniuk.
- Évente több száz millió forint az idősek megsegítésére (videó)
- Zafír diploma: 99 éves Ica néni ünnepe
- Gyümölcs vagy gyümölcscukor? Fontos különbség!
- Nyári élelmiszerbiztonsági kisokos
- A nyár legédesebb gyümölcse gátolja a rákos sejtek fejlődését
- A kecskeméti templom titkai: múltidéző különlegességek a Szent Erzsébetben
2025. augusztus 18.
Szabad-e napozni mélyvénás trombózis után?
2025. augusztus 18.
Ismét hosszú túrára indult Zelei József békekerékpáros
2025. augusztus 18.
Hasznos vagy ártalmas a méz allergiára?
2025. augusztus 17.
Így vált a kecskeméti hangszerkészítőből országos legenda
2025. augusztus 17.
Mi történik a szívvel és más szervekkel, ha évekig magas a vérnyomás?
2025. augusztus 16.