Amikor a zene életet ment

Jótékonysági koncerttel segítenek a székelyföldi árvízkárosultakon.
Egy koncert, ami több egy színpadi élménynél. Egy délután, ami egyesít generációkat, stílusokat és szíveket. Július 6-án a Puskás Szoborpark nem csupán zenétől lesz hangos, hanem egy egész nemzet együttérzésétől. A „Könnyek a vízben” jótékonysági koncert célja, hogy segítséget nyújtson a májusi árvizek által sújtott székelyföldi települések – különösen Parajd és Háromszék – lakóinak, akik egyik napról a másikra vesztették el otthonukat, megélhetésüket, biztonságukat.
A koncert az Ismerős Arcok zenekar kezdeményezésére, az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével és a Szerencsejáték Zrt. támogatásával valósul meg. A színpadon több mint harminc ismert előadó lép fel – köztük a Magna Cum Laude, Radics Gigi, a Hooligans, az Edda Művek, a Csík zenekar és a Beatrice is. Az esemény teljes bevétele a rászoruló családok megsegítésére fordítódik.
„Parajd tragédiája minden magyart megérint, ezért kell egy emberként összefognunk és segítenünk azokat, akik a katasztrófában elvesztették a megélhetésüket és a jövőjüket.” – fogalmazott Nyerges Attila, az Ismerős Arcok frontembere. Hozzátette: „Az összefogással a pénzadomány mellett az a célunk, hogy az érintettek visszakaphassák a reményt, hogy ismét lesz otthonuk és munkájuk.”
A májusi végi esőzések következtében százak veszítették el otthonukat és munkájukat, a parajdi sóbánya működése is leállt. Az Ökumenikus Segélyszervezet már több tonna segélyszállítmányt juttatott el a térségbe, ám – ahogy Gáncs Kristóf, a szervezet ügyvezető igazgatója hangsúlyozta – most leginkább pénzadományokra van szükség.
A koncert július 6-án, vasárnap 14 órakor kezdődik. A jegyek elővételben az Eventim oldalán, valamint a helyszínen is megvásárolhatók.
A Szerencsejáték Zrt. a helyszíni értékesítésből származó teljes összeget szintén a károsultak megsegítésére ajánlja fel.
Egy jegy most nemcsak egy koncertélményt jelent, hanem valaki újrakezdését.
Mert van, amikor a zene nem szórakoztat. Hanem felemel. És visszaadja a reményt.
- Az államtitkár minden vitát vállal!
- Már több mint 700 ezer felhasználója van a Gondosóra programnak
- Általános gyógyszerészi tanácsok cukorbetegeknek
- Gondosórával 107 évesen is biztonságban – interjú az ország legidősebb polgárával
- Ingyenes nyugdíj-előtakarékossági számla az Államkincstártól!
- Monszpart Zsolt: Egy apró döntés is csodákra képes
2025. július 2.
Amikor a zene életet ment
2025. július 2.
Aranydiploma Babus néninek Soponyán
2025. július 2.
Figyelem! Méhraj észlelése esetén forduljon szakemberhez!
2025. július 2.
Mérföldkő a hallás-rehabilitációban
2025. július 1.