Aratóünnep és verseny Göcsej szívében – hangulatos nap Nován
A több mint három évtizedes hagyományoknak megfelelően rendezték meg Nován a kézikaszás aratóversenyt, aratási étel- és italbemutatót. Az aratónap mezőnyében most összesen 14 aratóbanda kezdte meg a munkát a megnyitó után.
A Göcseji Dombérozó programsorozathoz tartozó aratónap központi helyszíne a novai sportcentrumban volt, itt tartották reggel a megnyitót, ahol többen is köszöntötték a csapatokat, vendégeket. Az idei rendezvényre több olyan banda nevezett, akik első alkalommal próbálták ki magukat és a fiatalabb korosztály tagjai is képviseltették magukat.
Aratónap: őrzik az ősi tudást
Németh József, Nova polgármestere arról beszélt, hogy ez az esemény egy olyan alkalom, amikor visszatérhetünk a gyökereinkhez és megmutathatjuk, hogy milyen kincs rejlik őseink tudásában, szorgalmában és közösségi erejében. Hozzátette, hogy az ide érkező aratóbandáknak köszönhető, hogy ez a hagyomány nem porosodó emlék, hanem élő része közösségi életünknek.
Vigh László országgyűlési képviselő méltatta az aratónapot és a szervezőket, akik évről évre megteremtik a kereteket ehhez az eseményhez.
Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, aki maga is aratott a zalabaksai csapat tagjaként, arról beszélt, hogy mikor együtt gyakorolják elődeik munkáját, egyúttal tovább éltetik a mozdulatokat, praktikákat, az évszázadok alatt kialakult fogásokat. Arról is beszélt, hogy fontos ebbe az őrzésbe, ápolásba bevonni a fiatalokat is, ezzel híd épül köztük és az idősek között.
Zenés felvezetéssel hangolódtak a bandák tagjai
A megnyitót követően a kis- és nagybandák a Zalaapáti Harmónika Zenekar felvezetésével vonultak ki a község határában található aratómezőre, ahol Nagy Tamás plébános mondott áldást. Az elmúlt napok esős időjárása miatt talán nehezebb dolga volt az aratóknak, de a parcellák kisorsolása után nagy szakértelemmel kezdték meg a munkát a kaszások, marokszedők, majd a 21 kévéből összerakott kereszt tövében megterítettek az ebédhez. A hozzáértő szakemberek pedig értékelték a látottakat, nézték a tarló magasságát, a kéve szorosságát, egyenletességét, s hogy a kiterített étkek mennyire követik a hagyományokat.
Koncerttel zárult az aratóverseny programja
A délutáni programban néptáncegyüttesek és dalkörök léptek színpadra, de volt gyermekműsor is, illetve a művelődési házban fotókiállítás nyílt az aratóverseny elmúlt éveiről. Az aratóverseny díjkiosztó ünnepsége után az Aurora Folkglamour divatbemutatót láthatta a közönség, este pedig 20 órakor a Kanizsai Csillagai zenekar koncertezett.
Forrás: zaol.hu
- Országos vizsgálat indul az időseket célzó megtévesztések miatt
- 19 tápláló étel, amely fehérjében és rostban is gazdag
- Ezek az ételek sokat tehetnek a csontok egészségéért
- Ezek az italok segíthetnek a folyadékpótlásban a forró nyári napokon
- A demencia nem az öregedés elkerülhetetlen velejárója
- Nem elég az agytorna: így tehetsz többet a demencia megelőzéséért
2026. augusztus 12.
A datolya nemcsak finom: a bélflórát is támogatja, ha jól fogyasztod
2026. augusztus 12.
103 éves koráig élt a férfi, akinek 94 éven át golyó volt a fejében
2026. augusztus 11.
Sokan használják az EESZT-t, de ezt kevesen tudják róla
2026. augusztus 11.
Ezek az egyszerű otthoni praktikák Parkinson-kór esetén is sokat segíthetnek
2026. augusztus 10.
Immunrendszer 50 felett: ezt érdemes gyakrabban fogyasztani a kutatók szerint
2026. augusztus 10.