Donizetti-darabban érkezik a Gördülő Opera Pétervásárára
Augusztus 10-én az észak-hevesi Pétervásárára utazik a Gördülő Opera Gaetano Donizetti: A csengő 2.0 című előadása. A Gördülő Opera sorozata a Petőfi Kulturális Program egyik legnagyobb ívű szolgáltatása. A Petőfi Kulturális Program Magyarország Kormánya támogatásával, a kultúrstratégiai intézmények együttműködésében, a Nemzeti Művelődési Intézet koordinációjával valósul meg.
A produkció Facebook-oldalán található kedvcsinálóban ezt írják a szervezők:
„Mit tegyünk, ha épp egy szerelmes éjszakai órán megszólal a csengő? Aztán még egyszer megszólal, és még egyszer, és még egyszer? Gaetano Donizetti a rá jellemző bravúros humorral tárja elénk ezt a kínos helyzetet, és megmutatja, hogyan lehet némi furfang és álruha segítségével a nemkívánatos férjet távol tartani hitvesi ágyától. A csengő című Donizetti-vígopera a nápolyi Teatro Nuovo színház egy különösen nehéz időszakában született. 1836-ban mutatták be, amikor is a zeneszerző – és ez esetben egyben szövegíró – a színház igazgatójának és művészeinek szeretett volna segíteni a kolerajárvány és az anyagi gondok okozta nehézségekben. Ez sikerült is, ráadásul új műve pillanatokon belül hihetetlen népszerűségnek örvendett szerte Európában. Az évek során történtek változások a darabban, például az eredetileg prózai dialógusokból recitativók lettek, és a rendkívül komikusnak ható, ám kevéssé érthető nápolyi dialektust, melyet a buffó szereplő beszélt, a komponista engedélyével „lefordították” olaszra. A Gördülő Opera turné keretében látható produkció Toronykőy Attila, az Opera rendezőjének elgondolása szerint készült.„
A díjmentes produkció augusztus 10-én vasárnap, 19:30-kor kezdődik Pétervására főterén, a Szabadság tér 1. alatt.

- Nem mindegy, mikor ebédelünk: ezt érdemes tudni az étkezés időzítéséről
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- Nem csak a levesbe jó: ezért kutatják a tárkony egészségre gyakorolt hatásait
- 50 felett felértékelődik, mi kerül a tányérra: ezekből jobb kevesebbet enni
- Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
- Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 20.
Zavartság és nyugtalanság este: a naplemente-szindróma jelei
2026. szeptember 19.
A kézírás apró változásai is jelezhetik a kognitív hanyatlást
2026. szeptember 18.
Egy apró elváltozás a szem körül fontos figyelmeztetés lehet a szív egészségére
2026. szeptember 18.
A tartós betegség a lelki egészségre is hatással lehet
2026. szeptember 17.
Meglepő összefüggést találtak az időjárás és a szívmegállások között
2026. szeptember 17.