Életet menthetnek a gyógyszerészek, ne legyenek titkai előttük!
A gyógyszertárakban dolgozók sokszor életet mentenek azzal, hogy egy-egy panasz ismertetése után megfelelő szakemberhez irányítják az embereket.
Egyebek mellett erről is szó esett az Országos Patikanap nyúli állomásán. A nyúli patika kinyitotta kapuit: szűrővizsgálatok és előadások várták az érdeklődőket.
Az Országos Patikanap eseménysorozat részeként a nyúli Szent Balázs Gyógyszertárban rendezték idén a Győr-Moson-Sopron Vármegyei megnyitót. Szűcsné dr. Orosz Mónika a nyúli patika vezetője a program megnyitója során elmondta, helyiként nagy büszkeség számára, hogy a település gyógyszertárát igazgathatja. A patikanap szervezése során arra törekedtek, hogy minden korosztály képviselője találjon érdekes programot. Kisgyerekeknek rajversennyel, nagyobbaknak kvízekkel készültek, a résztvevők ajándékot is kaptak. A felnőttek díjmentes szűrővizsgálatokon vehettek részt a nyúli patika udvarán kialakított sátorban, míg a faluházban egészséggel kapcsolatos előadásokat hallgathattak meg.
A nyúli patika kinyitotta a kapuit
– Nagyon megtisztelő számunkra, hogy a patikában nemcsak a gyógyszereiket vásárolják meg a betérők, hanem a problémáikat is megosztják velünk – fogalmazta meg a nyúli patika vezetője, Szűcsné dr. Orosz Mónika.
– Megfordul szinte mindenki egy patikában. A gyógyszertárakban dolgozók sokszor életet mentenek azzal, hogy egy-egy panasz ismertetése után megfelelő szakemberhez irányítják az embereket – emelte ki a rendezvényen dr. Pápai Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezetének elnöke.
– Diabéteszesként rendszeres orvosi felügyelet alatt állok, megmérettem a cukromat és a vérnyomásomat is – árulta el kérdésünkre Veres Béláné, Edit aki Győrből érkezett a rendezvény miatt Nyúlra. – Az én korosztályom nagyon szélsőséges: vannak, akik már azért felkeresik az orvosukat, mert másképp fúj a szél, és akadnak olyanok is szép számmal, akik azt mondják: őket az otthonukból legfeljebb lábbal kifelé viszik ki. A rendszeres szűrővizsgálat fontos! – üzente a szépkorúaknak Veres Béláné, Edit.
Forrás: kisalfold.hu
- Stroke esetén minden perc számít, ezt jelenti az első „aranyóra”
- A pisztácia a vérnyomásra is hatással lehet, de van, akinek óvatosnak kell lennie
- A tudás nem korhoz kötött: új városokban is bemutatkozik a Szenior Egyetem
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- Öt apró változás az étkezésben, amely a demencia korai jele lehet
- Nem mindegy, mikor ebédelünk: ezt érdemes tudni az étkezés időzítéséről
2026. szeptember 16.
Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
2026. szeptember 16.
Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
2026. szeptember 15.
Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 15.
Tíz helyszínen lesznek ingyenes szűrővizsgálatok a hétvégén
2026. szeptember 14.
Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
2026. szeptember 14.