Segítség a gyermekeknek!
Nyaralási lehetőséget biztosít az árvíz sújtotta, illetve a parajdi bányakatasztrófa miatt érintett székelyföldi településeken élő gyermekeknek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Rákóczi Szövetséggel és a Moldvai Csángómagyarok Szövetségével összefogva.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a program összértéke meghaladja a 20 millió forintot.
Az együttműködés keretében több turnusban szerveznek nyári táborokat olyan gyermekek számára, akik árvíz sújtotta településeken élnek, illetve olyan településeken, ahol a parajdi sóbánya katasztrófája miatt a csapból is sós víz folyik.
Emlékeztetnek: a szervezet önkéntes orvoscsoportja több mint három évtizede, évente kétszer utazik Erdélybe, ahol szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Azt is felidézték, hogy a 2010-es árvíz idején, amikor a Zempléni-hegységben eredő patak folyóvá duzzadt és elöntötte Erdőhorvátit, a szolgálat egy munkagéppel kiásatott a pataknak egy második medret. Ez már 15 éve védi a falut az özönvíztől.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ugyanakkor sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy miközben a parajdi bánya vízszivárgása több mint 20 éve közismert, sem a bánya vezetősége, sem az önkormányzat, sem más hatóságok nem tettek semmit a katasztrófa megelőzése érdekében.
Végül a közleményben idézik Edvi Pétert, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnökét, aki úgy fogalmazott: „fontosnak tartjuk, hogy ezek a gyermekek a nehézségek ellenére is átélhessék a nyaralás élményét, és egy-egy héttel szebbé tehessük a nyarukat ebben a nehéz időszakban”.
- A fogmosás többet számít, mint hinnénk – komoly betegségekkel is összefügg
- A csontritkulás első jelei: nem fáj, mégis árulkodik
- Több van benne, mint gondolnánk: mit tud a piros retek?
- Amikor a tünetek összezavarják a képet – Parkinson és Lewy-testes demencia érthetően
- Ősi recept, modern érdeklődés – indiai csodafűszer
- Idős utasok a fedélzeten: biztonsági kérdés lett az ülésrend
2026. április 18.
D-vitamin: egy apró hiba, amivel rengeteget veszíthetsz
2026. április 17.
Meglepő összefüggés: ízületi fájdalmat is okozhat egy rossz fog
2026. április 16.
Kollagén: tényleg szükséged van rá, vagy csak jól hangzik?
2026. április 16.
Így beszéljünk a demenciáról a gyerekekkel
2026. április 16.
Meglepő kísérlet mutatta meg, hogyan növeli a búzaliszt a testsúlyt
2026. április 15.