Gyalázat: Időseket csapott be egy álorvos
A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt azzal a középkorú nővel szemben, aki országszerte hat, időskoránál fogva hiszékeny sértettet csapott be azzal, hogy nyereményt ígérve ágyneműket és egészségügyi termékeket adott el nekik nagyon magas áron.
Az ügyészség vádirata szerint egy nő 2024 elejétől kezdve több magyarországi településen – köztük Sopronban is – megtévesztette az embereket azzal, hogy valótlanul ágyneműk és egészségügyi termékek nyereményét ígérte nekik – derül ki az Ügyészség.hu közleményéből.
A vádlott ezzel az ürüggyel több, jellemzően idős és hiszékeny sértett bizalmába férkőzött. A „nyeremény” átvételét azonban ahhoz kötötte, hogy a sértettek meg kell vásároljanak egy terméket, amelyet a valós értékénél jóval drágábban kínált.
Egy esetben a nő orvosnak adta ki magát, ezzel is fokozva a megtévesztés hitelességét. Összességében több százezer forint kárt okozott az áldozatoknak, amit később megtérített.
A járási ügyészség a nő ellen több rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat, és azt indítványozta, hogy a Soproni Járásbíróság szabjon ki vele szemben börtönbüntetést, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
Forrás: ATV
- Változik a nyugdíj utalásának rendje
- Nyugellátásokkal kapcsolatban felmerülő kérdések
- Telefonos csalás: két futárt letartóztattak
- Miniszterelnöki főtanácsadó: A nyugdíjasok biztonsága számunkra becsületbeli ügy
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Az alma egészséges, de nem mindegy, mikor fogyasztod
2026. március 21.
Tavasz a határtalan Palóc Geoparkban
2026. március 21.
Komposzt a kertben: gyakori hibák, amiket érdemes elkerülni
2026. március 21.
Így jelezhet korán az Alzheimer-kór – még írás közben is
2026. március 20.
Fergeteges hangulat: tavaszváró bálon mulattak Mátraterenyén
2026. március 20.
Medvehagyma-láz Zalában: ezeket a helyeket keresik most a legtöbben
2026. március 20.