Nyitrai Zsolt: az idősek számíthatnak ránk!
Az idősek számíthatnak ránk - írta Nyitrai Zsolt október 1-én kedden, közösségi oldalán az idősek világnapján.
A miniszterelnöki főtanácsadó köszönetet mondott az idősek tanításaiért.
„Hálásak vagyunk a tudásukért és a tapasztalatukért, azért a biztos alapért, amelyre ma is építkezhetünk és támaszkodhatunk. Magyarország kormánya nemcsak tiszteli és megbecsüli a nyugdíjasokat, hanem kiáll az érdekeikért és megvédi a juttatásaikat”
– fogalmazott köszöntőjében a politikus.
Nyitrai Zsolt emlékeztetett arra, hogy visszaadták a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat, és kitartanak a rezsivédelem mellett is, „hiába támadja azt Brüsszel és a baloldal„. Így Európában a magyar nyugdíjasok fizetik a legkevesebbet a gázért és az áramért. Az idősek eddig már 5 alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot – írta.
„Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadjuk azt a megbecsülést és tiszteletet, amely megilleti a nyugdíjasokat„
– hangsúlyozta a miniszterelnöki főtanácsadó az Idősek Világnapján.
- Új stroke-terápia indult Magyarországon, a kecskeméti kórházban alkalmazták először
- Egy apró elváltozás a szem körül fontos figyelmeztetés lehet a szív egészségére
- Erős hasizmok 60 felett: öt gyakorlat, ami a stabilitást is fejleszti
- Ezt a 4 japán étkezési szokást érdemes lehet ellesni
- A tartós betegség a lelki egészségre is hatással lehet
- Meglepő összefüggést találtak az időjárás és a szívmegállások között
2026. szeptember 26.
Nem tudja, mit mondjon a 112-nek? Újraélesztésnél ez a legfontosabb
2026. szeptember 25.
Nem csak a mozgás és az étrend számít: az alvás is fontos lehet
2026. szeptember 25.
Új stroke-terápia indult Magyarországon, a kecskeméti kórházban alkalmazták először
2026. szeptember 24.
Izomépítés 50 felett: ezeket az étrendi szabályokat érdemes betartani
2026. szeptember 24.
Transzzsírok a háttérben: mit tanított Dánia a szív védelméről?
2026. szeptember 23.