Mit érdemes vetni júliusban? – Nyári kerti tippek kezdőknek és haladóknak
Július közepén még mindig akadnak a kertben olyan kerti zöldségek, amik megérnek vagy épp most kerülnek a földbe.
Még nyáron is bőven van mit vetni – ezt bizonyítja egy bakonyi kiskert is, ahol a gazda, Fehér Ibolya több éve műveli saját kertjét a párjával. Virágkötészetet tanult fiatalabb korában, mindig is szerette a növényeket, most pedig nyugdíjasként ezzel foglalkozik szinte minden nap. A kis bakonyi parcellában folyamatos a termés, és most hétről hétre követjük, hogyan alakul a szezon – mit lehet vetni, mikor érik be, és mire kell figyelni.
A kert zöldségei
A kertben jelenleg többféle zöldség is nő – van a kertben uborka, ami szépen fut már. A cukkini és a tök is terem, ezekből már szüreteltünk is, de még mindig tele van virággal a növény – mondta miközben körbe vezetett a kerten –, a paradicsom most kezd érni, van belőle törpe és futó is.
Magas-ágyások, karók, bokrok és futónövények váltják egymást, a kert minden négyzetcentimétere be van lakva – ami mégsem, azt az unokák játékai foglalják el. A zöldbab egyelőre csak virágzik, de hamarosan beindul – ahogy Ibolya mondja: „méteres zöldbab lesz ebből”.
Mit vethetünk nyáron?
Bár a legtöbb tavaszi vetés már a földben van, nyáron is akad néhány lehetőség – kelbimbót például lehet most vetni, meg retket is. Borsóval is, lehet próbálkozni, csak locsolni kell. Zöldségből a rövid tenyészidejű másodéves spenót, hagyma, saláta, rukkola, sárgarépa. Ezekkel most is lehet foglalkozni. El lehet vetni a póréhagymának valót is, vagy épp a tavaszra való hagymát és a céklát se felejtsük – sorolja.
Ibolya szerint nem mindegy, melyik növényt hova ültetjük: van, amelyik a közvetlen napfényt kedveli, míg mások inkább a félárnyékos helyeket szeretik. A helyes pozicionálás elengedhetetlen a sikerhez és persze a rendszeres gondoskodás.
Forrás: veol.hu
- 50 felett felértékelődik, mi kerül a tányérra: ezekből jobb kevesebbet enni
- Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
- Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
- Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
- Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
- A tartós betegség a lelki egészségre is hatással lehet
2026. szeptember 21.
Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja
2026. szeptember 21.
Egyre több családot érint a demencia, mégis későn születik meg a diagnózis
2026. szeptember 20.
Zavartság és nyugtalanság este: a naplemente-szindróma jelei
2026. szeptember 19.
A kézírás apró változásai is jelezhetik a kognitív hanyatlást
2026. szeptember 18.
Egy apró elváltozás a szem körül fontos figyelmeztetés lehet a szív egészségére
2026. szeptember 18.