Régen egészen más volt a szüret: különös hagyományok és mulatságok kapcsolódtak hozzá

• Jó hírek, Jó tudni
• 2026. október 6.
• 0

A szüret a régi magyar falvakban jóval többet jelentett egyszerű mezőgazdasági munkánál.

A szőlő betakarításához saját szabályok, közösségi szokások, tréfák és ünnepi események kapcsolódtak, a munka végét pedig sok helyen zenével, tánccal és közös mulatsággal ünnepelték. Nem is mindenhol ugyanakkor kezdődött a szüret, hiszen a helyi hagyományok mellett a termőhely, a szőlőfajta és az adott év időjárása is meghatározta az időpontot.

Nem volt mindenhol ugyanaz a szüreti időpont

A hagyományos szüreti időszak meglehetősen hosszúra nyúlhatott. Szent Mihály napjától, szeptember 29-től egészen Simon-Júdás napjáig, október 28-ig terjedhetett az az időszak, amikor az egyes borvidékeken megkezdődött a betakarítás. Tokaj-Hegyalján például Simon-Júdás napja számított fontos szüreti határnapnak. Vagyis a ma megszokott, általános „szeptemberi szüret” inkább leegyszerűsíti a régi gyakorlatot, hiszen jelentős különbségek voltak az egyes vidékek között.

A döntésnek természetesen gyakorlati oka is volt. A gazdák figyelték a szőlő érését, az időjárást és az adott termőhely sajátosságait. A munkára rendszerint egyszerre sok emberre volt szükség, és kialakult a feladatok hagyományos megosztása is. Sok helyen a nők és lányok szedték és gyűjtötték a fürtöket, a férfiak és legények pedig puttonyokban hordták el a termést. A szüret ugyanakkor a közös munka miatt egészen sajátos hangulatú eseménnyé vált: éneklés, tréfálkozás és zeneszó is kísérhette a betakarítást.

A munka végét szőlőkoszorúval ünnepelték

Amikor az utolsó fürtök is bekerültek a puttonyokba, a szüret még korántsem ért véget. A nagyobb birtokokon a munkafolyamat lezárásához külön hagyományok kapcsolódtak. Készülhetett például szüreti koszorú, amelyet szőlőfürtökkel, levelekkel és virágokkal díszítettek, majd ünnepélyesen elvittek vagy átadtak a gazdának. Egyes vidékeken nem egyszerű koszorút, hanem gúla vagy piramis alakú díszt készítettek.

A lezáró ünnepségen a gazda sem feltétlenül maradt ki a tréfákból. A régi néprajzi leírások szerint előfordulhatott, hogy az uraságot játékosan megkötözték, a koszorút vivőket pedig leöntötték. Rigmusokkal köszöntötték a gazdát, dicsérték vagy éppen kifigurázták, majd következhetett a közös étkezés, az ivás, a zene és a tánc. A szüret vége így rövid időre felülírhatta a hétköznapok megszokott rendjét.

A szüreti felvonulás nem mindig úgy nézett ki, mint ma

A ma ismert, feldíszített szekerekkel, csőszökkel, bíróval és maskarásokkal rendezett szüreti felvonulás hosszú hagyományokra épül, de jelenlegi formája elsősorban a 19. és 20. század fordulóján alakult ki és erősödött meg. A 20. század elején egyes elemeit igyekeztek országosabb formába rendezni, miközben korábbi, 18. és 19. századi uradalmi hagyományok is hatással voltak rá.

A felvonulásokon vidékenként más szereplők jelenhettek meg. A csőszlegények és csőszleányok mellett feltűnhetett a szüreti bíró és bíróné, máshol pedig kisbíró, betyár, pandúr vagy különféle maskarások szórakoztatták a közönséget. A menet sok helyen inkább népi karneválra hasonlított, amelyben a szőlőőrzés, a gazda és a közösségi élet egyes mozzanatai játékos formában elevenedtek meg.

Még a szőlőlopást is eljátszották

A szüreti bálok egyik érdekes játéka a valódi szőlőőrzés kifordított változata volt. A bált szőlőfürtökkel díszítették, amelyeket a csőszök őriztek, miközben a vendégek megpróbálhattak „ellopni” egy-egy fürtöt. Akit rajtakaptak, azt a szüreti bíró vagy bíróné elé vitték, és játékos pénzbírságot szabtak ki rá.

Bizonyos vidékeken egy különös figura, Baksus is része lehetett a menetnek. Gyakran piros ruhás alaknak ábrázolták, akit hordóra vagy botra ültettek, és különféle maskarák, betyárok és pandúrok társaságában vonult. A szüreti mulatság ezzel olyan eseménnyé vált, amelyben a munkához kapcsolódó szabályok és szerepek néhány órára játékos formában megfordulhattak.

A régi szokások a mai napig velünk vannak

A szürethez számos időjárási megfigyelés és hiedelem is kapcsolódott. A jeles napokhoz kötött szokásoknak sokszor gyakorlati alapjuk lehetett: a gazdák hosszú idő alatt felhalmozott tapasztalataikat könnyen megjegyezhető dátumokhoz és ünnepekhez kötötték. Így egy-egy nevezetes nap a szőlő érésének várható időpontjára is emlékeztethetett.

A modern szőlőtermesztésben már műszerek, laboratóriumi vizsgálatok és pontos termelési tervek segítik a szüret időzítését, a közösségi hagyományok azonban nem tűntek el teljesen. A szüreti koszorú, a csőszök, a maskarások, a rigmusok és a felvonulások máig megőriznek valamit abból a korszakból, amikor a szőlő betakarítása az egész közösség közös ügye és ünnepe volt. A szüret így az idők során mezőgazdasági munkából kulturális örökséggé vált.