Sulyok Tamás meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
A köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra – közölte a Sándor-palota az MTI-vel.
Azt írták, Sulyok Tamás köztársasági elnök személyesen gratulált XIV. Leó pápának péteri szolgálata megkezdéséhez. A vasárnap délelőtti szentmisét követően – amelyen az államfő a magyar delegáció vezetőjeként vett részt – a Szentatya kézfogással üdvözölte a delegációvezetőket, köztük a magyar köztársasági elnököt.
Sulyok Tamás néhány mondatot váltott Leó pápával, és arra kérte a Szentatyát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra.
A meghívást azzal a reménnyel fogalmazta meg az államfő, hogy Róma püspöke az egész magyar közösséget látogatja meg, ugyanúgy, mint elődje, Ferenc pápa tette.
- Ez a hét élelmiszer támogathatja a hosszú és egészséges életet
- Ezek az italok segíthetnek a folyadékpótlásban a forró nyári napokon
- Öt szobanövény, amely nyugodtabbá teheti az éjszakákat
- Nem elég az agytorna: így tehetsz többet a demencia megelőzéséért
- A hőségben különösen fontos a figyelem: országos akciót indított a Máltai Szeretetszolgálat
- Sokan használják az EESZT-t, de ezt kevesen tudják róla
2026. augusztus 14.
Parkinson-kórral sem kell lemondani a programokról
2026. augusztus 14.
Három tényező, amely jelentősen növelheti a demencia kockázatát
2026. augusztus 13.
Öt apró szokás, amellyel sokat tehetsz az agyi hanyatlás lassításáért
2026. augusztus 12.
A datolya nemcsak finom: a bélflórát is támogatja, ha jól fogyasztod
2026. augusztus 12.