Szeptemberben lesz a „Könnyek a Vízben” Segélykoncert, az adományozás tovább folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a „Könnyek a vízben” Segélykoncertet. A rendezvényhez kapcsolódó adományozó akció azonban tovább folytatódik, ennek keretében a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forintos támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére.
A vasárnapra várható közel 40 fokos hőség miatt döntöttek a szervezők a koncert elhalasztásáról. A döntést megelőzően mérlegelték a megtartással és a halasztással járó kockázatokat, tekintettel arra is, hogy a mintegy 30 fellépőt felölelő zenei program legalább 8 órás lett volna, valamint figyelembe vették azt is, hogy a hatóságok ilyen hőségben nem javasolják tömegrendezvények megtartását.
A „Könnyek a vízben” Segélykoncert – a szervezők tervei szerint – várhatóan szeptemberben lesz. Az eddig megvásárolt támogató jegyekről az érintettek dönthetnek, hogy a későbbi időpontban használják fel, vagy kérik a jegy árának visszatérítését. Ennek részleteiről a jegyértékesítő Eventim küld tájékoztatást.
A május végi esőzések jelentős kárt okoztak Székelyföldön, a természeti katasztrófa miatt sokan elvesztették vagyonukat, megélhetésüket. Az Ismerős Arcok zenekar emiatt június elején az árvízkárosultak megsegítéséért jótékonysági koncertet hirdetett meg, amelyhez számos zenész és zenekar csatlakozott.
Az eddig beérkezett adományok segítségével a helyreállítási munkálatokat már elkezdték. A székelyföldiek megsegítéséért az adományozási akció folytatódik. A helyzetre való tekintettel a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forint támogatást nyújt.
Forrás: Szerencsejáték Zrt. Kommunikáció
- Új stroke-terápia indult Magyarországon, a kecskeméti kórházban alkalmazták először
- Egy apró elváltozás a szem körül fontos figyelmeztetés lehet a szív egészségére
- Erős hasizmok 60 felett: öt gyakorlat, ami a stabilitást is fejleszti
- Ezt a 4 japán étkezési szokást érdemes lehet ellesni
- A tartós betegség a lelki egészségre is hatással lehet
- Nem tudja, mit mondjon a 112-nek? Újraélesztésnél ez a legfontosabb
2026. szeptember 26.
Nem tudja, mit mondjon a 112-nek? Újraélesztésnél ez a legfontosabb
2026. szeptember 25.
Nem csak a mozgás és az étrend számít: az alvás is fontos lehet
2026. szeptember 25.
Új stroke-terápia indult Magyarországon, a kecskeméti kórházban alkalmazták először
2026. szeptember 24.
Izomépítés 50 felett: ezeket az étrendi szabályokat érdemes betartani
2026. szeptember 24.
Transzzsírok a háttérben: mit tanított Dánia a szív védelméről?
2026. szeptember 23.