Várdai elnökségi ülés: fókuszban a nyugdíjasok
Testületi ülést tartott a vármegyei nyugdíjasszövetség. A tagok megismerkedhettek Várda nevezetességeivel is.
– Még nem vagyok nyugdíjas, de minden percét élvezem, amit az idősek között tölthetek. Ebben a celebekkel teli világban és a sok bóvlival szemben ők az igazi értéket képviselik, híven őrizve hagyományainkat és kulturális örökségünket. Jó velük beszélgetni, nap mint nap megtapasztalni a bennük szunnyadó tehetséget – emelte ki Kardos Györgyi kistérségi vezető, a vármegyei nyugdíjasszövetség elnökségi tagja a közelmúltban várdai testületi ülésén.
Várda igazán élhető település
Az általa elmondottakat minden tekintetben alátámasztotta az ott töltött közel négy óra, amelynek során nem csupán fontos kérdésekben születettek döntések, de a részvevők arról is képet kaphattak, hogy miért is az ország egyik legélhetőbb lakóhelye az alig négyszáz fős település. Mindez nem csupán Kurucz Gábor, várdai polgármester tájékoztatójából derült ki, de már maga a tanácskozás helyszíne is sokat mondó volt: az önkormányzat helyiségében éppen akkor volt látható az a szemet gyönyörködtető kézműves kiállítás, amelynek szinte minden egyes darabja a falusiak művészi érzékéről tanúskodott. Méltán lehet büszke Várda a több alkalommal elnyert Az ország legvirágosabb települése díjra is, nemkülönben pedig olyan díszpolgárai is vannak a falunak, mint Szász Endre festőművész és Bálint gazda. Elismerően beszélt a polgármester a Rónai Csabáné vezette nyugdíjasklubról is. Elmondása szerint példaértékű a közösség együttműködése az önkormányzattal, mint ahogy az idősek nappali ellátásával is remekül kiegészítik egymást, tartalmas időtöltést kínálva a településen élő szépkorúaknak.
Az elnökség tagjainak a faluban tett látogatása is minden tekintetben alátámasztotta az elmondottakat: a rendezett, virágos utcák, a közkincstárban megtekintett állandó origami (papírhajtogatással készült tárgyak) és Tóth György volt falugondnok Variációk irtókapára című tárlata méltán váltott ki elismerést a látogatókból. Az értekezleten megemlékeztek az elnökség nemrég elhunyt tagjáról, a balatonberényi Tilesch József kistérségi vezetőről, aki hosszú éveken át közmegelégedésre végezte a vállalt feladatait, a tanácskozás további részében pedig az ősszel átadásra kerülő elismerésekről és a három megyei gálára, így a kadarkúti, a buzsáki és a nagybajomira továbbjutott hatvanegy műsorszámról döntöttek. Végül az egyházi énekesek és a katonadalos találkozó, valamint a szeptemberi Ezüst nyár szépkorúak tábora szervezési feladatait is megvitatták.
Forrás: sonline.hu
- Stroke esetén minden perc számít, ezt jelenti az első „aranyóra”
- A pisztácia a vérnyomásra is hatással lehet, de van, akinek óvatosnak kell lennie
- A tudás nem korhoz kötött: új városokban is bemutatkozik a Szenior Egyetem
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- Öt apró változás az étkezésben, amely a demencia korai jele lehet
- Nem mindegy, mikor ebédelünk: ezt érdemes tudni az étkezés időzítéséről
2026. szeptember 16.
Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
2026. szeptember 16.
Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
2026. szeptember 15.
Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 15.
Tíz helyszínen lesznek ingyenes szűrővizsgálatok a hétvégén
2026. szeptember 14.
Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
2026. szeptember 14.