A Parkinson-kór korai felismerése

A remegés és a lassú mozgás a legismertebb tünetei a kórnak, de több is van. De ennél kevésbé feltűnő jelek is utalhatnak a kezdődő betegségre.
Dr. Para Szabolcs, a Neurológiai Központ neurológusa éppen ezekre a tünetekre és a korai felismerésre épülő kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet a hazipatika.com cikkében.
A Parkinson-kór az idegrendszer krónikus megbetegedése, és jelenleg a világon a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség. A kór kialakulásában genetikai és környezeti tényezők is meghúzódnak.
A betegség megértéshez tudni érdemes, hogy mozgásunkat az agyunkban lévő idegsejtek irányítják, amelyek ingerületátvivő anyagok segítségével kommunikálnak egymással, majd továbbítják az üzenetet a test felé. Egészséges esetben ez egy zavartalan folyamat, de a Parkinson-kóros betegeknél csökken a mozgásért felelős fő ingerületátvivő anyag, a dopamin termelődése.
Érdekes adalék, hogy az első tünetek csak a dopamintermelő sejtek számának felére való csökkenése után jelennek meg – tehát meglehetősen sokáig jól tud működni a rendszer a tartalékokból is. A legjellegzetesebb tünetek a mozgásszegénység, az izommerevség, a végtagremegés, és az egyensúly megőrzésének nehézsége. Azonban nem csak ezek az úgynevezett motoros tünetek jellemzik a Parkinson-kórt, hanem a nem-motoros tünetek is, amelyek még korábban is kialakulhatnak, mint az előzőek.
A Parkinson-kór tünetei
Remegés (tremor)
A legismertebb tünet talán a remegés, ami eleinte leggyakrabban az egyik oldalon jelenik meg, és főként a kezet, lábat, esetleg az állat érinti. A remegés akkor a legerősebb, amikor a végtag nyugalomban van (nyugalmi tremor), célzott mozgásra csökken, vagy eltűnik, ám a betegség előrehaladtával a tremor mindkét oldalon megjelenhet, felerősödhet.
Lelassult mozdulatok
A mozdulatok lelassulnak, nehezebb elindítani és kivitelezni őket, és ez nem csak a járásra, de a felállás, a fordulásra, de még akár a pislogásra is vonatkozik. A járás meglassulása, csoszogó jellegűvé válása sokszor az első, szembetűnő tünet.
Hajlott testtartás
Az izmok merevebbé válása miatt a testtartás is megváltozhat, mintha kissé előrehajolna a beteg.
Romló egyensúlyérzék
A betegség előre haladtával romlik az egyensúlyérzék, gyakoribbá válhatnak az esések.
Arckifejezés megváltozása
A Parkinson-kór miatt az arcizmok mozgása is lassabbá, merevebbé válik, ezért a betegek érzelemmentesnek tűnhetnek, pedig „csupán” a komplex izommozgásuk akadályozott.
A hang változásai
Az érintetteknél a hangerő és a hangminőség is változhat, mintha monotonabb, elmosódottabb lenne a beszéd.
Gyengülő szaglás
A szaglás képességének csökkenését hyposmiának, elvesztését anosmiának nevezik, és kialakulása akár évekkel megelőzheti a mozgásos tünetek megjelenését. A Parkinson-kórosok döntő részét érinti a jelenség, amely jelentheti a szagok, illatok megkülönböztetésének és egyáltalán, az érzékelésüknek a nehézségét.
Alvászavarok
A Parkinson-kór okozhat elalvási nehézséget, töredezett alvást, álmatlanságot, nappali aluszékonyságot, éjszakai légzéskimaradást, alvás közbeni akaratlan mozgásokat.
Székrekedés
Elhúzódóbb lesz a gyomorürülés és csökken a bélmozgás, emiatt székrekedés jelentkezik.
A kézírás változása
A görcsössé váló írásról és az egyre kisebb betűkről kevesen gondolnak a betegségre, pedig az ún. mikrográfia is a betegség tünetei közé tartozik.
Pszichés tünetek
A lecsökkent dopaminszint a viselkedésre és a hangulatra is hat, ezért a Parkinson-kóros betegeknél gyakran tapasztalható szorongás, depresszió, a gondolkodás és szellemi teljesítmény csökkenése.
A Parkinson-kór sajnos egyelőre nem gyógyítható, de számos gyógyszeres és egyéb lehetőség van az állapotromlás lassítására.
- Már több mint 700 ezer felhasználója van a Gondosóra programnak
- Általános gyógyszerészi tanácsok cukorbetegeknek
- Gondosórával 107 évesen is biztonságban – interjú az ország legidősebb polgárával
- Monszpart Zsolt: Egy apró döntés is csodákra képes
- Ingyenes nyugdíj-előtakarékossági számla az Államkincstártól!
- Dr. Hankó Zoltán: A lényeg, hogy minél több segítséget tudjunk nyújtani a betegeinknek
2025. május 9.
XIV. Leó: „Béke legyen veletek!”
2025. május 8.
Újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
2025. május 8.
Tablókiállítással emlékezik meg Klebelsberg Kunóról az MMA
2025. május 8.
Aktív programok nyugdíjasoknak az egészségesebb életért
2025. május 8.