A szenior örömtánc segít megőrizni az egészséget és a jókedvet
A szenior örömtánc több mint 15 ezer idős ember életébe hozza el a mozgás és a közösség örömét – egészségért, boldogságért, együtt.
Tánccal az egészségért, közösséggel a boldogságért – az Idősek világnapján több százan ropták együtt a Szenior Örömtánc – Össztánc rendezvényen Budapesten. A mozgalom nemcsak mozgást, hanem életerőt és összetartozást is ad az idősebb korosztálynak.
A tánc nemcsak örömforrás, hanem gyógyír is – testnek és léleknek egyaránt
Ezt hangsúlyozta Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára Budapesten, az Idősek világnapja alkalmából rendezett Szenior Örömtánc – Össztánc eseményen.
Az államtitkár elmondta, hogy „a tánc összeköti az embereket és jótékony hatással van az egészségre.”
Koncz Zsófia ismertette: az örömtánc-mozgalom 2016-ban indult Magyarországon, és mára több mint 15 ezer ember életének vált részévé. Jelenleg 367 oktató tart foglalkozásokat több mint 400 településen, országszerte.
A tánc nemcsak a testet tartja fitten, hanem segít késleltetni az Alzheimer-kór és a demencia kialakulását is – tette hozzá.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány célja a mozgalom további erősítése. Elismerve a Szeniorörömtánc-Oktatók Országos Egyesületének (SZÖTE) elkötelezett munkáját, együttműködési megállapodást terveznek a családügyi államtitkársággal, hogy a jövőben több mint ezer településen lehessen szeniortánc-oktatás.
Koncz Zsófia kiemelte a generációk közötti együttműködés fontosságát is:
„Aki a szenior örömtáncban részt vesz, az egy közösséghez is tartozik.”
A táncmozgalom mellett más kezdeményezések is segítik az aktív időskort. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a gyalogló klubokkal már létrejött egy együttműködés, és ma már 600 klub működik országszerte.
A Szenior Örömtánc – Össztánc rendezvényen több mint négyszázan táncoltak együtt, az ország minden tájáról:
Budapestről, Pécsről, Székesfehérvárról, Pomázról, Balatonfüredről, Balatonszemesről, Tatabányáról és Fótról érkeztek, hogy együtt ünnepeljék a mozgás, az öröm és az összetartozás erejét.
- 3,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak januártól, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
- „A bizalom az, ami a Gondosóra sikerét is segíti” – interjú Dr. Hankó Zoltánnal, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökével
- Magyar tó, amely télen sem fagy be
- Ideális vérnyomás életkor szerint – ezt mondja egy kardiológus
- Aktív elmék, boldog évek – így segíti az időseket a Civilút
- Szinte ingyen tűzifa az erdőből? Lehetséges, de csak annak, aki tudja mit csinál
2026. január 16.
„Senkit sem hagyunk magára” – megkezdődött az országos tűzifaosztás
2026. január 15.
Hogyan segítheti a mesterséges intelligencia az egészségügyet?
2026. január 15.