Emlékérme a HUNOR program tiszteletére
A HUNOR program sikere hozzájárult a magyar űrkutatás éstudományos élet nemzetközi elismertségének növeléséhez, és új lehetőségeket teremtett ahhoz, hogy hazánk részese lehessen a világ egyik leggyorsabban fejlődő szektorának - mondta Varga Mihály a 2025. évi magyar űrrepülés tiszteletére szervezett emlékérme kibocsátási ünnepségen.
A Magyar Nemzeti Bank 20.000 Ft névértékű ezüst, valamint 3.000 forint névértékű színesfémemlékérmét bocsát ki abból az alkalomból, hogy a HUNOR Magyar Űrhajós Programnak köszönhetően Magyarország negyvenöt év után újra embert küldött a világűrbe.
A jegybankelnök felidézte: Farkas Bertalan egykori küldetéséhez hasonlóan ma Kapu Tibor és CserényiGyula küldetése egy olyan újabb nemzeti teljesítmény, amelyre minden magyar büszke lehet.
Missziójuk bizonyította, hogy a magyar tudás és kitartás a világ élvonalában is képes helytállni. Mint mondta: Kapu Tibor repülése a magyar szellem és kitartás diadala, míg Cserényi Gyula felkészülése és jövőbeli szerepe biztosítékként szolgálhat arra, hogy a HUNOR program hosszú távon is fennmaradjon.
Varga Mihály emlékeztetett arra is: a Magyar Nemzeti Bank 1968 óta rendszeresen bocsát ki emlékérméket az ország jelentős történelmi-, tudományos-, kulturális eseményei és évfordulói kapcsán. A jegybank az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan űrutazása alkalmából 1980-ban bocsátott ki emlékérmét, így a HUNOR-programot megjelenítő új emlékérmével a Magyar Nemzeti Bank 45 év elteltével immár másodjára tiszteleg a magyar űrhajózás előtt.
A jegybankelnök felhívta a figyelmet: az emlékérmék elsődleges szerepe az értékközvetítés, valamint a figyelemfelkeltés, használatuk a mindennapi fizetési forgalomban kerülendő. Igényes művészikivitelezésük miatt egyedi értéket képviselnek, a rajtuk szereplő névérték gyűjtői értékük megőrzését szolgálja.

- Stroke esetén minden perc számít, ezt jelenti az első „aranyóra”
- A pisztácia a vérnyomásra is hatással lehet, de van, akinek óvatosnak kell lennie
- A tudás nem korhoz kötött: új városokban is bemutatkozik a Szenior Egyetem
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- Öt apró változás az étkezésben, amely a demencia korai jele lehet
- Nem mindegy, mikor ebédelünk: ezt érdemes tudni az étkezés időzítéséről
2026. szeptember 16.
Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
2026. szeptember 16.
Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
2026. szeptember 15.
Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 15.
Tíz helyszínen lesznek ingyenes szűrővizsgálatok a hétvégén
2026. szeptember 14.
Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
2026. szeptember 14.