Meglepetés érkezik karácsonyra a 65 év felettieknek: már kézbesíteni kezdték
Tiszapüspöki önkormányzata karácsony alkalmából kedveskedik a település 65 év feletti lakóinak. 320-an kapnak ajándékcsomagot.
Ahogyan arról a szoljon.hu is beszámolt, Tiszapüspökiben már hagyománnyá vált, hogy karácsonykor sem a nyugdíjasokról, sem a 65 év alattiakról nem feledkeznek meg. Bander József polgármester idén is útnak indította a karácsonyi csomagokat.
Az önkormányzat ebben az évben is folytatta a szokást: összesen 320, 65 év feletti szépkorú kap ajándékcsomagot. A meglepetések nemcsak a tiszapüspöki otthonokba jutnak el, hanem azokhoz a helyi kötődésű nyugdíjasokhoz is, akik egészségügyi okokból a téli időszakban máshol tartózkodnak.
A csomagok tartalma meglepetés, de a polgármester annyit elárult, hogy tartós élelmiszerek kerültek bele, mégpedig olyanok, amelyek különösen hasznosak lehetnek az ünnepek előtt.
„Nem szeretném felsorolni, mi van bennük, de elmondhatom, hogy csupa olyan dolog, amit igazán jól tudnak majd használni” – fogalmazott Bander József.
A település többi lakója sem marad figyelmesség nélkül
Bár ez a csomag kifejezetten a 65 év felettieknek szól, a karácsonyi készülődés a többieket is érinti. A helyi Vöröskereszt, a Védőnői Szolgálat, a Családsegítő és a Szolgáltató Központ is apró meglepetésekkel készül az ünnepek előtt.
Az iskolák, óvodák és a közösségi ház ünnepi műsorokat és programokat szervez, a településért dolgozók számára pedig december 12-én rendeznek kulturális programokkal kísért ünnepi vacsorát. December 17-én a közmunkásoknak tartanak ünnepi ebédet.
- Kortizolkoktél: tényleg segít a folyadékpótlásban ez a népszerű nyári ital?
- 50 évesen kezdett jógázni, 102 évesen még mindig órákat tart
- 60 felett érdemes figyelni a kézírás változására – Fontos jel lehet
- Vérnyomáscsökkentő élelmiszerek: ezek a mindennapi alapanyagok is sokat segíthetnek
- A sértett is átverte a csalókat
- Ez lehet a hosszú élet egyik kevésbé ismert tényezője
2026. július 12.
Ezért lehet egészséges választás a quinoapogácsa
2026. július 10.
Ez lehet a hosszú élet egyik kevésbé ismert tényezője
2026. július 9.
Ritkább betegségek is állhatnak a demencia hátterében
2026. július 9.