Korábban utalják az októberi nyugdíjat
A 2024-es év végén két hónapban is a vártnál kicsit hamarabb küldik a nyugdíjat, októberben azért, mert a szokásos dátum hétvégére esik.
2024-ben a legtöbb hónapban, a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint a hónap 12. napján utalják a nyugdíjat. Ám amennyiben ez a nap hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdíj. Így volt ez idén májusban is, amikor 10-én, pénteken érkeztek a nyugdíjutalások. Október szintén egy ilyen kivételes hónap, hiszen 12-e szombatra esik, ezért egy nappal korábban, 11-én érkezik a nyugdíj.
2024-ben még egyszer érkezik majd korábban a nyugdíj: decemberben, amikor már 3-án utalnak majd. 2025 év elején időben, és emelt összeggel érkezik a postás.
Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, idén is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére. A naptárakat tavaly novemberben küldte ki a posta.
Januárban tájékoztatót tett közzé a Magyar Államkincstár (MÁK) a nyugdíjak bankszámlára utalásának igényléséről. A nyugdíjasok számára több előnnyel is járhat, ha nem a postás hozza a nyugdíjat. Egyrészt a bankban nem férhet hozzá más a pénzhez, másrészt az utalás azonnal megtörténik, ahogy esedékes. A postai kifizetésre pedig több napot kell várni. A kifizetési mód megváltoztatását célszerű elektronikus úton, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon előterjeszteni. A szükséges nyomtatvány megtalálható a Magyar Államkincstár weboldalán is.
Fontos feltétel, hogy a folyósítás csak olyan bankszámlára történhet, amely a nyugdíjas saját számlája vagy társtulajdonosa a számlának, tehát rendelkezési joga van felette.
- Ősi recept, modern érdeklődés – indiai csodafűszer
- D-vitamin: egy apró hiba, amivel rengeteget veszíthetsz
- Meglepő összefüggés: ízületi fájdalmat is okozhat egy rossz fog
- Egyetlen szokás, ami látványosan csökkentheti az Alzheimer kockázatát
- Idős utasok a fedélzeten: biztonsági kérdés lett az ülésrend
- Ezért eszel akkor is, amikor nem vagy éhes
2026. április 21.
Ezért eszel akkor is, amikor nem vagy éhes
2026. április 20.
Egyetlen szokás, ami látványosan csökkentheti az Alzheimer kockázatát
2026. április 19.
A rózsák tavaszi metszése: apró részletek, amiken minden múlik
2026. április 18.
D-vitamin: egy apró hiba, amivel rengeteget veszíthetsz
2026. április 17.
Meglepő összefüggés: ízületi fájdalmat is okozhat egy rossz fog
2026. április 16.